Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Egyre magabiztosabb és egyre jobb a csapat!”

A szerdai Real Sociedad elleni Szuperkupa-elődöntőre (Tv: Digi Sport 1, 21:00) készülő katalánok középpályása, Sergio Busquets szerint nemcsak a találkozót várhatják optimistán, hanem a szezon hátralévő részét is. 

A 32 esztendős középpályás szerint a csapaton végre érezhető a fejlődés, és az, hogy a győzelmekkel növekszik az önbizalmuk is.

“Csapatként egyre jobbak és erősebbek vagyunk, és az önbizalmunk is megnőtt.” – Fogalmazott Busquets a Barca TV-nek adott interjújában.

“A szezon korábbi részében is kialakítottuk a helyzeteinket, ám a gólok még elmaradtak. Most már gólokat szerzünk, így pedig sokkal könnyebb a helyzetünk. Remélhetőleg tovább tudunk haladni ezen az úton, és csapatként is sikerül fejlődni.” – Folytatta a 600. Barcás meccsét épp a hétvégén lejátszó középpályás, aki nem is mehetett el szó nélkül a jelentős mérföldkő mellett.

“Nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam idáig. Az pedig még inkább büszkeséggel tölt el, hogy csak négy játékosnak sikerült átlépnie eddig a 600-as határt. Rengeteg felejthetetlen pillanat emlékét őriztem meg, amelyeket a mai napig pontosan vissza tudok idézni. Így például az első meccsemet; az első gólomat a Bajnokok Ligájában; vagy a Sextuple évét (a 2009/10-es idényben a Barca mind a hat megszerezhető nagy trófeát megnyerte a szezonban – a szerk.). A csapattársaim mindmáig rengeteget segítettek abban, hogy élvezhessem a karrieremet, amelyet hasonlóan szeretnék folytatni. Remélhetőleg sok szép emlékkel gazdagodva a továbbiakban is.” – Így Busquets.