Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Pogba-góllal gyűjtötte be a három pontot az MU, és ezzel vezeti a tabellát – videóval

A Premier League-ben egyrészt az első fordulóban elhalasztott Burnley-Manchester United mérkőzést játszották le, ahol megszenvedett az MU a győzelemért, és ezzel a tabella élére került. A Wolves és az Everton a soron következő 18. fordulós meccsén találkozott egymással és bár nagyot harcoltak a “Farkasok”, az Everton örülhetett a végén. 

Burnley – Manchester United:

A United bár többet birtokolta a labdát, a helyzetekben nem sokkal múlta felül a Burnley-t. A 29. percben ráadásul Shaw durva belépőjét a videóbíróval nézték újra, de végül megúszta egy sárga lappal. Sok minden nem történt az első játékrészben, leszámítva azt, hogy a 37. percben Maguire szerzett egy gólt, de ezt lökés miatt végül nem adták meg.

A második félidő egy kicsit eseménydúsabb volt, és a United is veszélyesebben támadott. Az 57. percben Rashford kapott briliáns labdát, amit egy az egyben kapura vihetett, de Pope a helyén volt és hatalmasat védett. Az angol támadó és Cavani révén volt néhány helyzete a vendégeknek, de végül a 71. percben Pogba szerezte meg a vezetést a manchesterieknek, miután kapásból gyönyörű gólt vágott a kapu közepébe. A végére még maradt egy kis izgalom, amikor a 89. percben az Maguire kézzel ért a labdába, és a játékvezető a VAR-t hívta segítségül, de végül úgy döntött, hogy nem ítél büntetőt a Burnley-nek. Az eredmény végül már nem változott a lefújásig.

Burnley – Manchester United: 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Pogba (71.)
Sárga lap: Westwood (62.) ill. Shaw (32.), Fernandes (45+3.)
Kiállítás: – ill. –


Wolves- Everton:

Nagyon hamar, a 6. percben szerezte meg a vezetést az Everton, amikor Iwobi egy remek labdaátvételt követően áttörte a védelmet, majd pontos lövést juttatott a kapu bal alsó sarkába. Kisebb fölényben játszott a hazai csapat, és a 14. percben sikerült is kiegyenlíteniük: Neves érkezett remekül Ait Nouri labdájára, amit végül a kapu jobb oldalába lőtt a portugál. A Wolves több támadást is vezethetett még az első játékrészben, de a befejezések pontatlanok voltak.

A második félidő kiegyenlítettebben zajlott, és kevesebb helyzet is volt. Sokáig alig történt valami, majd a 71. percben Neves veszélyeztetett, de kihagyta a hatalmas helyzetét és a labdát csak a kapu fölé tudta rúgni. A hibát megbosszulta az Everton, és a 77. percben vezetést is szerzett: André Gomes remekül ívelte be a labdát a kapu elé, amit Keane fejjel tudott gólra váltani. A 86. percben Neves ismét egyenlíthetett volna, de szabadrúgása néhány centivel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az eredmény már nem változott a lefújásig.

Wolves- Everton: 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Neves (14.) ill. Iwobi (6.), Keane (77.)
Sárga lap: Semedo (89.) ill. Doucoure (50.), Holgate (69.)
Kiállítás: – ill. –

A 18. forduló eddigi eredményei és eheti programja:
(a forduló további mérkőzéseit a január 19-i héten játsszák)

Hétfő:
Sheffiel United – Newcastle: 1-0
Burnley – Manchester United: 0-1
Wolves – Everton: 1-2

Kedd: 
19:00 Manchester City – Brighton (Tv: Spíler 1)
21:15 Aston Villa – Tottenham
helyette a 16. fordulóból: 21:15 Tottenham – Fulham (Tv: Spíler 1)

Szerda:
21:00 Arsenal – Crystal Palace (Tv: DigiSport 1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: