Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea védője az AC Milanban folytathatja – sajtóhír

A mindig jól értesült Fabrizio Romano szerint a Chelsea és az AC Milan már előrehaladott tárgyalásokat folytat Fikayo Tomori átigazolásáról. 

Romano szerint az AC Milan sportigazgatója, Frederic Massara mindenképpen le szeretné igazolni a Chelsea védőjét, Fikayo Tomorit. A tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak, és minden bizonnyal kölcsönbe érkezik, de egy 30 millió eurós opcióval a megvásárlására. Az olasz csapat reméli, hogy még a napokban lezárhatják az üzletet, és Romano szerint a játékos is szeretne Olaszországba menni.

Tomori tavaly májusban tért vissza a Chelsea-hez, miután közel egy évig kölcsönben játszott a Derby County csapatában. Azóta viszont az új szezonban csak 4 mérkőzésen léphetett pályára, míg a Premier League-ben mindössze 45 percet játszott. Thiago Silva és Kurt Zouma olyannyira alapemberré vált Frank Lampard rendszerében, hogy a 23 éves hátvéd teljesen hátra szorult a választási sorrendben, így Cesar Azpilicueta, Antonio Rudiger és Andreas Christensen előtte van már.