Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Egy döntő előtt nincs szükség motivációra!”

A spanyol Szuperkupa döntője előtt megtartotta ilyenkor szokásos, meccs előtti sajtótájékoztatóját az FC Barcelona trénere, Ronald Koeman. A holland mester nagyon eltökéltnek és határozottnak tűnt a Bilbao elleni meccs elé tekintve.

Első trófeáját nyerheti a katalánok élén az 57 esztendős szakember, aki mint mondta őt és csapatát is motiválja a lehetőség, hogy révbe érjenek.

“Való igaz, a Szuperkupa nem a legrangosabb trófea, de csak egy sorozat, amit megnyerhetsz. Számunkra különösen fontos, hiszen megnyerhetjük az első trófeánkat, ami újabb visszaigazolása lehetne annak, hogy valóban jó úton járunk. A győzelmek amúgy is erősítenek, hát még akkor, amikor egy trófeát is nyersz mellé.” – Elmélkedett Koeman.

“A csapat fejlődik, egyre magabiztosabbak vagyunk, és ahogyan azt az elődöntőben is bizonyítottuk, ha szükséges, képesek vagyunk az utolsó pillanatokig harcolni. Azt gondolom, a döntő előtt nem kell majd motiválnom a játékosaimat, akik hozzám hasonlóan érzik, hogy micsoda lehetőség előtt állnak. Önbizalommal telve, a saját tervünket követve várjuk a meccset.” – Folytatta a Barca trénere.

“A Bilbao egy erős és versenyképes csapat, nehéz ellenfél. Edzőt is váltottak, amely egy újabb plusz lökést adott nekik. Legyőzték a Real Madridot, igazolva, hogy bármi megtörténhet… Sorolhatnám még az okokat, de egy a lényeg, rászolgáltak, hogy a döntőbe jussanak, és biztos, hogy ők is meg fognak tenni mindent annak érdekében, hogy megnyerjék a trófeát.” – Zárta gondolatmenetét Koeman.

 

A spanyol Szuperkupa döntőjét 21:00-tól a Digi Sport 2 élőben közvetíti!