Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: távozott a Brighton védője, váratlan helyen folytatja – hivatalos

Az osztrák élvonalbeli bajnokságban szereplő Red Bull Salzburg a hivatalos honlapján jelentette be, a Brighton & Hove Albion FC brazil szélsőhátvédje, Bernardo kölcsönben a klubnál folytatja pályafutását.

A 25 esztendős játékos számára nem lesz újdonság a közeg, hiszen éppen a Salzburg színeiben indult be igazán a pályafutása – igaz, akkor rövid időn belül le is csapott rá az RB Leipzig. Bernardo a jelenlegi szezon végéig írt alá régi-új csapatával.

Bernardo a Premier League 2020–2021-es idényben a megszokottnál kevesebb játélehetőséghez jut, mindössze három bajnokin lépett pályára.

A Salzburgnak jól jön az erősítés, hiszen Jesse Marsch együttese a nemzetközi kupaporondon is érdekelt: a Roten Bullen ellenfele a Villarreal lesz majd a legjobb 32 között.