Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Primeira Liga: Hazai pályán bukott pontokat a Benfica!

A portugál bajnokság (Primeira Liga) 15. fordulójának hétfői mérkőzésén a Benfica a Nacionalt fogadta. A bajnoki címért küzdő hazaiak ugyan előnybe kerültek, ám végül csak egy ponttal gazdagodtak.

Egyértelmű esélyesként várta a Nacional elleni bajnokit a Benfica gárdája. A kiesés elől menekülő vendégek ennek ellenére mégis pontot tudtak rabolni az Estádio da Luzból. Pedig a Benfica nagyon jól kezte a találkozót, már a 4. percben gólt szereztek, igaz ezt még a játékvezető érvénytelenítette les miatt. 10 perccel később viszont már érvényes találatnak örülhettek a hazaiak, amit Chiquinho értékesített Pizzi passzából. A Nacional ezt követően összekapta magát, és egyenlő ellenfelévé váltak a piros-fehéreknek, így a Benfica nem tudott nagyobb előnyt kiépíteni a szünetig. A második játékrész elején nem csupán a játékban, hanem az eredményben is egyenlővé vált az állás. A 48. percben Rochez vette be Svilar kapuját. Az egyenlítést követően a számos hiányzóval rendelkező Benfica magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és több helyzetet is kialakítottak, ám ezekből egyik sem jutott túl a Nacional hálóőrén. Végül a vendégek kihúzták a ráadást is, így egy nagyon értékes ponttal gazdagodtak, míg a Benfica hátránya 3 egység a Sporting mögött, úgy, hogy a listavezető egy mérkőzéssel kevesebbett játszott.

Primeira Liga, 15. forduló
Benfica – Nacional 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Chiquinho (14.) ill. Rochez (48.)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: