Szalai Attilát a Real Madrid védőjéhez hasonlítják a törökök

Azonban nem csak egyedül a spanyol labdarúgóval vontak párhuzamot, hanem a csapat egykori kiválóságával, vagy éppen Andrea Pirlóval is.


A Fenerbahce szakmai stábja, a vezetőség, és a drukkerei is nagyon elégedettek voltak Szalai Attila teljesítményével. A magyar válogatott labdaúrúgó hétfőn egy győztes hazai meccsen mutatkozott be új csapatában

A Török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) tabellájának második helyen álló együttes a 21. fordulóban a 17. helyet elfoglaló Kayserisport múlta felül 3–0-ra nagyon magabiztosan, a győzelemből pedig tevékenyen kivette a részét Attila is, aki törökországi debütálása alkalmával kezdőként végig a pályán lehetett a védelem közepén.

A Fenerbahce drukkerei szerint végre megtalálták azt a középhátvédet, akit évek óta keresnek, mások a dán válogatott Jes Höghöz hasonlították játékát, aki 1995 és 1999 között számított meghatározó futballistának az isztambuliaknál, és a klub egyik legendás alakjaként a mai napig élénken él az emlékezetükben. Ezen túl akadt olyan, akik Szalai stílusát a spanyolok klasszisához, Sergio Ramoséhoz hasonlította, más szerint a magyar játékos az olasz kiválóság, Andrea Pirlo megfelelője középső védőként.

A török klub jelenleg kétpontos hátránnyal a második pozíciót foglalja el az ősi rivális, Besiktas mögött.