Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: A mostanihoz hasonló szezon valóban nem volt még!

A Manchester City, West Bromwich Albion elleni kiütéses győzelme egy történelmi sikert is eredményezett a Premier League egész éráját tekintve. 

A 2020/21-es idény már eddig is különleges szezon volt: elég csak a koronavírus-járvány hatásaira, a szinte nem létező nyári felkészülésre, vagy az extrém zsúfolt menetrendre gondolni.

Talán a felsoroltak tudatában nem is kell annyira meglepődnünk azon, hogy rég volt már ennyire nyílt a versenyfutás Angliában akár a bajnoki cím, akár a nemzetközi kupaindulás, de akár a kiesés tekintetében is.

Azt pedig, hogy mennyire többszereplős és nehezen megjósolható a bajnoki címért folytatott küzdelem, tökéeltesen mutatja, hogy a Manchester City azzal, hogy legyőzte a West Bromot, már a kilencedik csapat (a Liverpool, a Tottenham, a Manchester United, a Southmapton, a Leicester,City, a Chelsea, az Everton és az Arsenal után – szerk.) amely élen zár legalább egy napot a Premier League tabelláján – Ehhez hasonlóra még nem volt példa az angol bajnokságban!