Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: egy félidő alatt kivégezte ellenfelét az AS Roma – videóval

Lassan de biztosan kúszik egyre feljebb az AS Roma a tabellán, ezúttal a Verona legyőzésével ugrottak a dobogóra.

Nem okozott gondot a Verona az AS Roma együttesének a Serie A 20. fordulójában, hiszen Fonseca csapata már az első félidő alatt agyonverte a rossz formában érkező vendégeit.

Kevés csapat produkált jobb első félidőt a hétvége folyamán, mint az AS Roma együttese, hiszen a sziporkázó formában játszó Henrikh Mkhitaryan által vezényelt római támadósor átütő erővel rohanta le a Verona együttesét, amely az első 45 perc alatt 3 gólt jegyzett fel az eredményjelző táblára, így idejekorán eldöntve a mérkőzést.

A második etap folyamán ugyan próbálkoztak a vendégek, azonban mindössze Colley tudott szépíteni a 62. perc folyamán, így Juric csapata pont nélkül távozott Rómából.

Az AS Roma így felkúszott a tabella harmadik fokára az AC Milan és az Inter Milan mögé, míg a Verona továbbra is a tabella kilencedik helyén tanyázhat.

AS Roma – Verona: 3-1 (3-0)
Gólszerzők: Mancini (20.) Mkhitaryan (22.) Mayoral (29.) ill. Colley (62.)
Sárga lap: Pelleigrini (17.) Kumbulla (38.)  ill. Faraoni (23.)
Kiállítás: – ill. –