Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Neymar hosszútávú szerződést írhat alá

Először Marcelo Bechler brazil újságíró közölte, hogy információi szerint Neymar hamarosan szerződést hosszabbít a PSG-vel, majd többek között egy francia rádióállomás, az RMC Sport is megerősítette ezt.

Ezek alapján a 28 éves brazil támadó négy évvel hosszabbítja meg az eredetileg 2022-ig szóló megállapodását a párizsi klubbal. Neymar a napokban már elárulta, hogy a 2019-es távozási szándékával ellentétben a PSG-nél képzeli el a jövőjét, és örülne, ha csapattársa és jó barátja, Kylian Mbappé sem igazolna el a klubtól.

„Beilleszkedtem, nyugodtabb vagyok, szeretnék maradni, és remélem, Kylian is így döntOlyan, mintha testvérek lennénk, és nagyon szeretünk együtt futballozni, a célunk pedig az, hogy a PSG-t nagy csapattá tegyük” – mondta a brazil.

Neymar 2017 nyarán igazolt Barcelonából a PSG-hez, máig átigazolási rekordösszegnek számító 222 millió euróért. Az azóta eltelt három és fél szezonban három bajnoki címet, két Francia Kupát, két Francia Ligakupát és két Szuperkupát nyert a csapattal, 2020 nyarán pedig bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába. A párizsi időszaka alatt eddig 101 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 83 gólt szerzett és 46 gólpasszt osztott ki.