Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem tudná magát másik csapatban elképzelni a Manchester City sztárja!

A Manchester City és az angol labdarúgás egyik legnagyobb reménysége, Phil Foden legutóbbi interjújában azt mondta, hogy nem tudja magát másik klub mezében elképzelni.

Május végén tölti be 21. életévét, de már kétszeres angol bajnoknak, háromszoros Ligakupa- és egyszeres Fa-kupa-győztesnek mondhatja magát Phil Foden. Az angol futballistának ebben az idényben is megvan az esélye, hogy tovább növelje trófeái számát, hiszen mind a hazai kupasorozatokban, mind a Bajnokok Ligájában esélyes a végső győzelemre a Manchester City gárdája.

Phil Foden a 2017/18-as idényben mutatkozhatott be a “Polgárok” felnőttei között Pep Guardiola kezei alatt. A spanyol menedzser igen hamar meglátta a benne rejlő potenciált és nyilatkozataiban elkezdte hangoztatni, hogy egy játékostól nem hajlandó megválni a Manchester Citynél, az pedig Foden. A középpálya szinte minden pontján bevethető futballista első évében összesen 10 meccsen kapott szerepet 328 perc erejéig, ám egy gólpasszt már így is összehozott. Guardiola évről-évre fokozatosan építette be őt a csapatba, hiszen folyamatosan növelte Foden játékperceit és a vele szemben támasztott elvárásokat. A következő két évben előbb 26, majd 38 meccsen jutott szóhoz, és játékával abszolút meghálálta mesterének a bizalmat. David Silva nyári távozásával már a kezdőcsapat állandó tagjává vált erre az idényre, ahol hétről-hétre bizonyítani tudja, hogy 20 éves kora ellenére már egy Manchester City nagyságú klub kulcsfigurájává tudta kinőni magát. Ebben az idényben ugyanis már most több játékpercet kapott, mint a legutóbbi szezonban, 27 meccsén pedig 9 góllal és 5 gólpasszal bizonyított. A játékos egyébként legutóbbi, BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem tudja magát másik csapat mezében elképzelni:

Csak a Manchester City játékosaként tudom magam elképzelni a jövőben. Már nagyon régóta ezért küzdöttem, nekik szurkoltam kiskorom óta. Elképesztő érzés, hogy abban a klubban játszhatok, amelyiknek szurkolok.

Phil Foden összességében már 101 mérkőzésen lépett pályára a Manchester City felnőttei között, amelyeken 24 gólt és 17 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2024 nyaráig köti szeretett csapatához. Piaci értékét 60 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.