Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: pótolt meccsen nyert a Real Madrid – VIDEÓVAL

A szezon elejéről elhalasztott bajnokin fogadta ma este a Real Madrid együttese a gyengécske Getafe-t. A „Királyiak” számára kötelező volt a győzelem a sok sérült ellenére is, lévén a madridi kiscsapat bár nem kieső helyen szerénykedik (egyelőre?), de a legkevesebb gólt szerezte eddig a mezőnyben.

LaLiga – 1. forduló
Miközben a Bernabeu épül és szépül, bizony kellemetlen éjszakai „árnyak” között kellett bizonyítania a Real Madridnak ma este. A címvédő öregecske kerete hihetetlen sérülthullámot kénytelen elviselni. A nagyobb nevek közül kényszerpihenőn van Carvajal, Hazard, Kroos, Lucas Vázquez, Éder Militao, Odriozola, Rodrygo, Valverde és Sergio Ramos is. Sőt, állítólag utóbbi már azt is kijelentette a vezetőség előtt, hogy nem hajlandó tovább tárgyalni és a következő idényt már nem a klubnál képzeli el.
Az első fékidőben nem volt képes bevenni a Real a vendégek kapuját. Pedig már a szünet előtt is uralták a játékot, míg a Getafe helyzetek kialakítására is képtelen volt.
A második félidőre teljesen, gólszerű formában is megmutatkozott a csapatok közötti különbség. Két francia légiósa góljával nyert a bajnok együttes. Előbb a klublegendává nemesedő Karim Benzema, majd Ferland Mendy talált be.

Real Madrid – Getafe 2:0 (0:0)
Helyszín: Estadio Alfredo di Stefano (Madrid); Vezette: Javier Alberola Rojas
G.: Benzema (60.), Mendy (67.) ill.

A meccs összefoglalója: HAMAROSAN!

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: