Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: bejelentette távozását a Bayern kulcsembere – hivatalos

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Bayern München egyik legfontosabb játékosa, David Alaba a keddi sajtótájékoztatóján megerősítette a hírt, amely szerint 13 év után elhagyja a bajor együttest a szezon végén.

Az osztrák válogatott védő hosszú évek óta kihagyhatatlan tagja a münchenieknek: minden sorozatot figyelembe véve 415 találkozón lépett pályára a Bayern futballistájaként, ezeken 33 gólt és 50 előkészítést jegyzett. A trófeákat illetően egészen elképesztő Alaba mérlege, hiszen már többek között kilencszeres német bajnoknak, valamint kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát.

„A döntésemet egyénileg hoztam meg, senki nem befolyásolt. Egyszerűen csak új kihívásra vágyom, szeretném kipróbálni magam egy új közegben. Nem könnyű beszélni erről, hiszen nagyon fontos számomra ez a klub” – nyilatkozta Alaba az újságíróknak.

Alaba egybehangzó sajtóértesülések szerint a Real Madridhoz igazol a nyári transzferidőszakban – ráadásul a Királyi Gárda ingyen csaphat le a 28 esztendős labdarúgóra, akinek júniusban lejár a kontraktusa a Bundesliga rekordbajnokával.