Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Izzadt az Arsenal, könnyűszerrel győzött a Villarreal és a Donyeck – videóval

Eddigi meneteléséhez mérten gyengébben teljesítve szerepelt az Arsenal a Benfica otthonában, sima győzelmet aratott a Villarreal idegenben.

Kisebb meglepetéseket tartogatott az Európa-liga nyolcaddöntőjének odavágója, hiszen amíg az Arsenal eddig remekelt a kiírásban, ezúttal a Benfica helyt tudott állni és megnehezítette Mikel Arteta együttesének dolgát. A hátrányból felálló Ágyúsok egy tizenegyest követően hajthattak az egyenlítés érdekében, amelyet a csapat fiatal sztárja, Saka szerzett meg mindössze két percre rá, hogy Pizzi értékesíteni tudta a büntetőjét.

Az Arsenal ezután a lehető összes erősítést bevetette a támadó harmadban, azonban sem Pepe, sem pedig Martinelli nem tett hozzá a csapat teljesítményéhez érdemben, így az Ágyúsok 1-1-es állásnál várhatják a visszavágót.

Benfica – Arsenal 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Pizzi (55.) ill. Saka (57.)

Az Arsenal fáradtságával ellentétben a Sahtar Donyeck nem lassított, idegenben ért el viszonylag sima 2 gólos győzelmet a Maccabi Tel Aviv együttese ellen, így hozva nehéz helyzetbe a hazai csapatot. A mérkőzés játékképe alapján a vendégekben akár több gól is benne lehetett volna, azonban Tete 93. percben szerzett találatával így is 0-2-es eredménnyel fogadhatják a Maccabit a visszavágón.

Maccabi Tel Aviv – Sahtar Donyeck 0-2 (0-1)
Gólszerzők: ill. Alan Patrick (31.) Tete (93.)

A mérkőzés egyik legváratlanabb eredményét produkálta a Red Bull Salzburg együttese, hiszen a Bajnokok Ligájában egyáltalán nem lebőgő csapat szinte esélytelenül lépett pályára a spanyol vendégét fogadva, miközben a Villarreal minden lendületét beleadva rúgott 1-1 gólt mindkét játékrészben. Paco Alcacer ugyan büntetőt rontott, később akcióból szépített, így nehéz helyzetbe hozva a hazai pályán szenvedő Salzburg együttesét.

Salzburg – Villarreal 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Alcacer (41.) Nino (71.)