Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: kiütötte ellenfelét a Manchester United

A legjobb 32 csapat küzdelmeivel elindult az Európa-liga kieséses szakasza. A PSV a szezonja megmentésért lépett pályára Görögországban, a Real Sociedad semleges pályán fogadta a Manchester Unitedet, míg a Leicester City-re egy kellemetlen ellenfél várt Csehországban.

Gólgazdag első félidőt produkált a két csapat. A görög csapat háromszor szerezte meg a vezetést, amire a PSV kétszer tudott válaszolni, mindkétszer Zahavi.
A második félidőben a hollandok többet támadták és mindent megtettek az egyenlítésért, azonban gólt nem sikerült szerezniük. Ellenben a hazai csapat a mérkőzés hajrájában növelni tudta az előnyét.

Olympiakos – PSV Eindhoven 4-2 (3-2)
Helyszín: Pireusz, Georgios Karaiskakis Stadion Vezette: A. Ekberg (svéd)
Gólszerzők: Bouchalakis (9.), M’Vila (37.), El Arabi (45.+2), Masouras (83.) ill. Zahavi (14., 40.)

Parádésan kezdődött a találkozó, két perc alatt láthattunk három ziccert, ebből kettő volt a spanyoloké és egy az angoloké. A folytatásban a United dominált és a 27. percben Fernandes góljával meg is szerezték a vezetést.
A második félidő elején egy lesgyanús szituációból Fernandes megszerezte a második találatát is.
Az angol a második félidőt is uralták, később még két gólt szereztek, de ez lehetett volna több is. A United szinte, már most továbbjutott.

Real Sociedad – Manchester United 0-4 (0-1)
Helyszín: Torino, Allianz Aréna Vezette: S. Scharer (svájci)
Gólszerzők:ill. Fernandes (27., 57.), Rashford (65.), James (90.)

Egyik csapat sem talált be az első félidőben, pedig próbálkoztak becsülettel, azonban a befejezésbe mindig hiba csúszott.
Gól a második játékrészben sem született, sőt a Leicesternek helyzete sem nagyon volt. Ezzel a Rókák lettek az egyedüli angol csapat, akik nem tudták megnyerni a meccsüket a kora esti találkozók közül.

Slavia Praha – Leicester City 0-0 (0-0)
Helyszín: Prága, Sinobo Stadion Vezette: M. Guida (olasz)
Gólszerzők:ill.

Az Európa-liga góllövőlistsájának élmezőnye