Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: Sokan érdeklődnek a Rennes csodatinije iránt

Az ifjú francia labdarúgóért nagy az érdeklődés, amelyet ügynöke osztott meg, azonban nem jelentette ki konkrétan, hogy biztosan távozni fog a játékos.


A Rennes védekező szellemű középpályása, Eduardo Camavinga iránt nagy a kereslet, legalábbis az ifjú titán ügynöke, Jonathan Barnett elmondása szerint. Azonban elmondta, hogy egyelőre komoly tárgyalásokat senkivel sem szeretnének folytatni, ugyanis a 18 éves labdarúgó a jelenlegi csapatára koncentrál.

“Eduardo biztosan egy topklub játékosa lesz. A Real Madrid és a Barcelona a világ legjobbjai között van, de rajtuk kívül szívesen megszereznék őt Németországból, Olaszországból vagy Angliából is, persze, ha a Rennes elengedi őt. Szereti a jelenlegi csapatát és még nem volt konkrét megbeszélésünk más klubokkal, a Rennes-re koncentrál. Meglátjuk mit hoz a jövő, jelenleg jól játszik és minden teljesen nyugodt” – nyilatkozta Barnett a Goal-nak.

A francia klub vezetősége azonban kijelentette, hogy 50 millió euró alatt nem hajlandóak megválni Camavingától, aki szerintük a világ egyik legjobb középpályása lesz 2-3 éven belül, ha egy topcsapatba szerződik és a legmagasabb szinten fejlődhet tovább.

A 18 éves labdarúgóval kapcsolatban legtöbbet a Real Madrid nevét lehet hallani, ahová Zinedine Zidane csábítaná nagy erőkkel honfitársát, mert az ő megítélése szerint is idők kérdése és a legjobbak között fogjuk számon tartani.