Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított játékosával a Borussia Dortmund – HIVATALOS

A német együttes megújította egyik perememberének a kontraktusát, akivel azért szeretnének továbbra is együtt dolgozni, mert az öltözőben az egyik legfontosabb játékos emberileg.

A Borussia Dortmund hivatalosan jelentette be, hogy meghosszabbította kapusának, Marwin Hitznek a szerződését, amelynek értelmében 2023-ig a csapathoz fog tartozni a rutinos második számú hálóőr.

“Marwin sportszakmailag és emberileg is nagy megbecsülést élvez nálunk. A szerződéshosszabbítás logikus lépés volt részünkről” – mondta a BVB sportigazgatója, Michael Zorc.

A 33 éves kapus 2018-ban igazolt a Dortmundhoz lejáró szerződését követően ingyen az Augsburgtól, azóta 27 tétmérkőzésen kapott esélyt a sárga-feketéknél, amelyekből 11-et hozott le kapott gól nélkül. A svájci hálóőr elmondta, hogy nagyon boldog a BVB-nél, így nagyon örül az új kontraktusnak.

“A családom és én nagyon jól érezzük magunkat Dortmundban. Idén is van olyan szakmai célunk a csapattal, amelyet közösen akarunk elérni. Köszönöm a vezetőség bizalmát, alig várom, hogy ismét a szurkolóink előtt játszhassunk” – nyilatkozta Hitz.