La Liga: könnyedén győzte le a Barcelona a nagyon rosszul játszó Sevillát – videóval

A spanyol bajnokság 25. fordulójának rangadóját játszotta a Sevilla és a Barcelona. Az andalúziai csapat nagyon gyenge mérkőzést tett le az asztalra, és bár a Barcelona sem brillírozott, de még így is két gólt lőtt. A katalánok zárkóznak a Real Madridra, a Sevilla viszont így kezd lemaradni tőlük. 

Sokáig eseménytelenül telt a mérkőzés, és egészen a 22. percig még kapuralövési kísérlete sem volt egyik csapatnak sem. Akkor viszont Dembélé próbálkozhatott, de nagyon erőtlen volt a lövése, így Bono könnyedén védett. A következő percekben Messi veszélyeztetett többször is, de a védők és a kapus mindig mentettek. Nem úgy a 29. percben, amikor sikerült vezetést szereznie a Barcelonának: Messi indította a felezővonal közeléből a meginduló Dembélétaki 12 méterről a bal alsóba lőtt. A Sevilla nem mutatott sokat az egész játékrészben, és az első helyzetük is csak a 33. percben érkezett, amikor Ter Stegen adta el a labdát, amire Papu Gómez csapott le, de a gyenge lövését viszont könnyen védte a Barca kapusa. A maradék perceket inkább csak a szabálytalanságok jellemezték, és a szünetig már nem változott a meccs állása.

A második félidőre már a Barcelona is nagyon visszavett, nagy helyzetük nem igazán volt, de a Sevillának sem. Az 51. percben Navas vette célba a bal alsót, de Ter Stegen védett. Az 59. percben egy nagyon szép támadás végén a katalánok egymás után passzolgattak a hazai kapu előtt, majd végül Dest lőtt, és nagy erővel a bal kapufát találta telibe. A 68. percben Lenglet fejelt egy szabadrúgás után a hálóba, de lesről, ezért a gólt érvénytelenítették. A 80. percben En-Nesyri lőtt gólt 10 méterről, de előtte a kezére pattant a labda, így nem adták meg. A végére azért egyre veszélyesebbé vált a Barcelona, és a 86. percben eldőlt a mérkőzés, miután meglőtték a katalánok a második góljukat is. Messi lőtt egy csel után a kapu előtt, de Bonóról kijött a labda, ami éppen Messi elé került, az argetin pedig 2 méterről betuszkolta a játékszert a kapuba. A ráadásban még többször támadott a Barca, a Sevilla pedig képtelen volt bármit is tenni már.

Sevilla – Barcelona 0-2 (0-1)
Helyszín: Ramón Sánchez Pizjuán (Sevilla) Vezette: Alejandro Hernandez
Gólszerzők: – ill. Dembélé (29.), Messi (86.)
Sárga lap: Fernando (31.), Diego Carlos (38.), Lopetegui (44.), Escudero (45.), Rekik (46.), Jordan (88.) ill. Messi (42.), Dembélé (82.)
Kiállítás: – ill. –

Sevilla: Bono, Navas, Koundé, Diego Carlos (Rekik, 46.), Escudero, Jordán, Fernando, Rakitic (Rakitic, 63.), Munir (En-Nesyri, 46.), de Jong (Torres, 63.), Gómez (Susi, 46.). Vezetőedző: Julen Lopetegui

Barcelona: Ter Stegen, Mingueza, Piqué (Araujo, 67., Umtiti, 82.), Lenglet, Busquets, Dest, de Jong, Pedri (Moriba, 71.), Alba, Messi, Dembélé (Braithwaite, 82.). Vezetőedző: Roland Koeman.

A 25. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Levante – Athletic Bilbao: 1-1

Szombat:
Eibar – Huesca: 1-1
Sevilla – Barcelona: 0-2
18:30 Alaves – Osasuna (Tv: Spíler 2)
21:00 Getafe – Valencia (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Celta Vigo – Valladolid (Tv: Spíler 2)
16:15 Cadíz – Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Granada – Elche (Tv: Spíler 2)
21:00 Villarreal – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Real Madrid – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: