Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Seria A: Hozta a kötelezőt a Napoli! – Videóval

Az olasz bajnokság 24. fordulójában az újonc Benvento ellen hozta a kötelezőt a Napoli együttese.

A Bajnokok Ligája indulásra hajtó, ám az utóbbi hetek ingadozó formája következtében ettől kissé távolabb kerülő Napoli nem hibázhatott a Benevento ellen – Nem is tette.

Gennaro Gattuso csapata a kezdőcsapatba visszatérő Dries Mertens góljával a 34. percben szerzett vezetést (1-0) , és ha nincs a VAR két gólos előnnyel vonulhatott volna a szünetre az igen passzív Benevento ellen.

A második félidőre az újonc ugyan mind a négy kapuralövési kísérletéből el is találta a Napoli kapuját, sok mindent elmond a vendégekről, hogy Kalidou Koulibaly buta kiállítása miatt emberelőnybe került, ám teljesen veszélytelen volt a nápolyi kapura.

A Napolinak tehát nem kellett izgulnia a hajrában, pláne úgy, hogy Koulibaly kiállításakor már két góllal vezetett, miután a 66. percben Matteo Politanoról a kapuba csorgott a labda. (2-0)

Győzelmével a Napoli három pontra zárkózott a jelenleg harmadik Juventus mögött a táblázaton.

Napoli – Benevento 2-0 (1-0)
Stadio Diego Armando Maradona, Vezette: R. Abisso
Gólszerzők: Mertens (34.), Politano (66.)
Sárga lap: Koulibaly (58.), Di Lorenzo (61.) illetve Barba (80.), Hetemaj (83.)
Piros lap: Koulibaly (81. – második sárga lappal)

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Koulibaly, Ghoulam – F. Ruiz, Bakayoko – L. Insigne, Zielinski (Maksimovic, 82.), Politano (Hysaj, 85.) – Mertens (Elmas, 82.). Vezetőedző: Gennaro Gattuso

Benevento: Montino – Depaoli, Tuia, Barba, Foulon (Letizia, 64.), Hetemaj, Schiattarella (R. Insigne, 46.), Viola – Caprari (Sau, 65.), Ionita (Moncini, 83.) – Lapadula (Gaich (70.). Vezetőedző: Filippo Inzaghi

A fordulóból még hátra van:

20:45 AS Roma – AC Milan (Tv: Digi Sport 1)ű

Tabella:

A góllövőlista élmezőnye: