Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: megcsinálta a Barca a Sevilla ellen, bravúrral jutottak a döntőbe – videóval

Nem akármilyen fordítást hajtott végre a spanyol Király-kupa elődöntőjében a sorozat rekordere, az FC Barcelona: a katalánok a Sevilla elleni párharc visszavágóján a rendes játékidőben ledolgozták kétgólos hátrányukat, majd a hosszabbításban meg is fordították az összesített állást.

Az már a mérkőzés legelején tisztán látszott, hogy Ronald Koeman fiai a hátrány ellenére nagyon is hisznek abban, hogy lehet keresnivalójuk a visszavágón. Ennek a 12. percben meg is lett az eredménye, hiszen a gránátvörös-kékek vezetéshez jutottak Ousmané Dembélé révén. A hazaiaknak sokkal több kapura lövésük volt az első félidőben, mint az andalúziaiaknak, ami a második játékrészben sem változott. A gól azonban nagyon sokáig elmaradt, szinte az utolsó pillanatban tudott egyenlíteni a Barca: a rendes játékidő ráadásának 4. percében Gerard Piqué volt eredményes – ekkor a Sevilla már emberhátrányban futballozott Fernando kiállítása miatt. A vendégeknek egyébként meg volt a lehetőségük a továbbjutás bebiztosítására, ám Lucas Ocampos a 73. percben büntetőt rontott.

A kétszer tizenöt perces hosszabbításban szintén a Barcelona uralta a játékot, a viszonylag friss emberekkel kiegészülve pedig csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a finálét érő találatot. Ez a pillanat már öt perc után el is érkezett, végül a sokat kritizált Martin Braithwaite lőtte döntőbe katalán gárdát.

FC Barcelona – Sevilla FC 3–0 (összesítésben 3-2)
Gólszerző: Dembélé (12.), Piqué (90+4.), Braithwaite (95.)
Kiállítva: Fernando (90+2.)

A találkozó videós összefoglalója: