Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb pontokat bukott a Leicester City – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulóját rendezték hét közben, és a meglepetésre harmadik helyen tanyázó Leicester City látogatott a kiesés ellen menekülő Burnley otthonába.

A találkozó a hazaiak szempontjából kiválóan indult, ugyanis Matej Vydra révén már a negyedik percben előnyhöz jutottak (1-0). Ezt követően Hamza Choudhury és Jamie Vardy is egyenlíthetett volna, de mindkettejük elpuskázta lehetőségét. A 34. percben azonban Kelechi Iheanachónak összejött az egyenlítés, a támadó Ndidi passzából tudott eredményes lenni (1-1). A mérkőzés hátralévő részében mindkét oldalt akadt még esély a gólszerzésre, de ez egyik csapatnak sem jött már össze. A 89. mintumban majdnem sikerült mind a három pontot elvinnie a Leicesternek, de Yuri Tielemans csak a kapufát találta el, így maradt a mérkőzés képe alapján igazságos döntetlen. A legutóbbi vereséget nem tudták javítani a Rókák, ennek következtében a Manchester United meglóghat tőlük három pontra, míg az üldözők felzárkózhatnak rájuk. A Burnley fontos egy pontot gyűjtött be, így már hat egységre vannak a kieső 18. helytől.

Burnley – Leicester 1-1 (1-1)
Játékvezető: A. Madley, Helyszín: Turf Moor (Burnley)
Gólszerzők: M. Vydra (4.) ill. K. Iheanacho (34.)

A 29. forduló további menetrendje
Kedd
Manchester City – Wolves 4-1

Szerda
Sheffield – Aston Villa
21:15 Crystal Palace – Manchester United (Digi Sport 2)

Csütörtök
19:00 West Brom – Everton (Spíler 2)
21:15 Liverpool – Chelsea (21:15)

Március 19. (péntek)
21:00 Fulham – Leeds

Március 20. (szombat)
21:00 Brighton – Newcastle

Március 21. (vasárnap)
16:00 West Ham – Arsenal

A Tottenham – Southampton mérkőzés dátuma még kérdéses.

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye