Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus egykori játékosa lehet Torino polgármestere – sajtóhír

Olasz lapértesülések szerint az aktív pályafutását 2019-ben befejező egykori olasz válogatott középpályás a politikai szférában készül szerepet vállalni…

 

A La Stampa aktuális beszámolói értelmében a Juventus egykori klasszisa, Claudio Marchisio a politikában szeretne a jövőben tevékenykedni, és komolyan fontolóra vette, hogy megmérettesse magát az októberben esedékes torinói polgármester-választáson.

A doktori végzettséggel rendelkező egykori nagyszerű középpályás karrierje legnagyobb részét az “öreg hölgy” szolgálatában töltötte, Marchisio 2006 és 2018 között csaknem 400 tétmérkőzésen lépett pályára a Juventus színeiben. A torinói egylet saját nevelésű játékosaként a 2006-2007-es másodosztályban töltött idényben mutatkozott be az első csapatban. Menet közben a labdarúgó tagja volt sorozatban hét bajnoki címet és négy kupa-győzelmet regisztráló csapatnak, az olasz válogatott szerelését pedig 55 alkalommal ölthette magára, 2012-ben Európa-bajnoki ezüstérmes lett a Squadra Azzurrával.

Marchisio sorozatos térdproblémái miatt szorult ki szeretett csapatából, 2018-ban tett egy utolsó elkeseredett próbálkozást és átigazolt az orosz Zenit csapatához, ám ott is rendszeres sérülések hátráltatták, így végül 2019 októberében 33 esztendősen bejelentette, hogy felhagy az aktív sportolással.

A beszámolók szerint az egykori játékos a Demokratikus Párthoz készül csatlakozni, miután a közelmúltban többször szót emelt a társadalmi igazságosság és a rászorulók megsegítése érdekében, valamint a rasszizmus ellen.