Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: Font Xavival győzné meg Messiéket

A Mikel Arteta megszerzésével házaló Joan Laporta legkomolyabb ellenfelének számít az elnökválasztási versenyben Víctor Font. A katalán üzletember úgymond házon belülről oldaná meg a talán nem is létező edzőkérdést a Barcánál.

Miközben Ronald Koeman egyre jobb és jobb eredményeket és produkciókat mutat be a Barcelona csapatával, a jövendőbeli lehetséges elnökök mintha már előre kirúgnák a holland szakembert.

Ahogy arról mi is írtunk, Mikel Arteta megszerzését ígéri a kispadra Joan Laporta. Az angol Arsenal jelenlegi menedzsere egykor a Barca növendéke volt játékosként, legfőbb mestere az elmúlt években pedig Pep Guardiola volt. Igaz, a hírek szerint Arteta egyelőre nem tervezi elhagyni Londont.

Font állítólag nem Artetat, hanem Xavi hazacsábítását tervezi továbbra is. A pénzügyi szakember állítólag már mindenben megegyezett a barcelonai legendával: ha ő nyeri a választást, akkor a korábbi világ-, és Európa-bajnok középpályás lesz az új vezetőedző. Sőt, Xavinak plusz küldetése is lesz:

„Xavi lesz a kispadon, Jordi Cruiff lesz a technikai igazgató. Az ifjúsági futballnak összhangban kell lennie a nagyokéval. Messi? Elmondta nekünk az igényeit, dolgozunk rajta. Xavi hihetetlen ember: jobb, ha egy volt elnök helyett egy igazi futballista győzi meg Messit.”

– dicsekedett Font, pár nappal a választások előtt.