Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: hátrányból fordítva nyert a Leicester City – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulóját rendezték a hétvégén, amelynek szombati játéknapján este a Brighton fogadta a Leicester City együttesét.

A találkozó a hazaiak szempontjából kiválóan kezdődött, ugyanis Adam Lallana révén megszerezték a vezetést, az angol középpályás ígéretes helyről lőhetett kapura teljesen üresen, a labda pedig a kapuban kötött ki (1-0). Ezt követően sokat kellett várni a következő komoly lehetőségre, Tavares lőtt kapura, de Robert Sánchez hárítani tudta azt. Az első félidő végén Lallana duplázhatott volna, azonban szabadrúgása a kapufán csattant, így egygólos hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrészre feljavult a Leicester, az 53. percben Iheanacho egyenlíthetett volna, de elvétette a kaput. Viszont 10 perccel később nem puskázta el lehetőségét a nigériai csatár, aki Tielemans átadását tudta értékesíteni (1-1). A 80. percben Lallana közel járt megint a második találatához, de Kasper Schmeichel eszén nem tudott túljárni. Alig 8 minutummal később Daniel Amarteynak azonban összejött a gól, aminek köszönhetően a ghánai középpályás megszerezte mind a három pontot csapatának (1-2), így a Leicester City feljött a második helyre, míg a Brighton újabb vereségével mindössze három egységre van a kiesést érő 18. pozíciótól.

Brighton – Leicester City 1-2
(1-0)
Játékvezető:
M. Oliver, Helyszín: Amex Stadion (Brighton)
Gólszerzők: A. Lallana (10.) ill. K. Iheanacho (63.), D. Amartey (88.)

A 27. forduló további mérkőzései
Szombat
Burnley – Arsenal 1-1
 Sheffield United–Southampton 0-2
Aston Villa–Wolverhampton 0-0

Vasárnap
13:00 West Brom – Newcastle (Tv: Digi Sport 2)
15:00 Liverpool – Fulham (Tv: Digi Sport 1)
17:30 Manchester City – Manchester United (Tv: Digi Sport 1)
20:15 Tottenham – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)

Hétfő
19:00 Chelsea – Everton
21:00 West Ham – Leeds

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye