Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: kiállítás, hosszabbítás és óriási meglepetés – videóval

A Juventus a tavalyi Lyon elleni BL-kudarc után, nagyon szerette volna elkerülni az újabb kiesést a legjobb 16 között. Andrea Pirlo csapatára nem várt könnyű feladat, hiszen a Porto előnyből várta a találkozót és első meccsen is megkeserítették Rondaloék életét.

A mérkőzés első veszélyes lövése a Portoé volt, azonban az első komoly ziccer a hazai csapaté volt. A 3. percben Morata fejesét védte Marchesin. A Juventus ezután sem vett vissza, azonban egy Porto kontra végén, Demiral szabálytalankodott a saját tizenhatosán belül, a megítélt büntetőt Sergio Oliveira magabiztosan értékesítette. A Juventusnak ezután is meg volt a mezőnyfölénye, de gólt nem sikerült szerezniük.

A második félidőben ott folytatta a Juve, ahol az elsőben abbahagyták. Ennek hamarosan meg is lett az eredménye, a 49. percben Ronaldo lekészítését Chiesa bombázta a Porto kapujába.
Pár perccel később emberhátrányba került a vendég csapat, miután Taremi két perc alatt összeszedett két sárgát, ráadásul a másodikat teljesen feleslegesen labdaelrúgásért.
A 63. percben Cuadrado gyönyörű beadását Chiesa fejelte védhetetlenül a kapuba. Ezzel a két csapat félórával a vége előtt hosszabbításra állt, a párharcban a Juve által szerzett mindhárom gólt Chiesa szerezte.
A hazai csapat a folytatásban is többet birtokolta a labdát, azonban a helyzetiek minősége, már nem volt olyan magas, mint korábban. A rendes játékidő hosszabbításában, azonban kétszer is közel került a Juventus a továbbjutáshoz, előbb Morata szerzett lesgólt, majd Cuadrado bombázta a labdát a felső lécre, azonban nem sikerült eldönteni a továbbjutás sorsát, tehát jöhetett a hosszabbítás.

A hosszabbításban mindkét csapat fáradtan és óvatosan játszott, majd a 115. percben egy Sergio Oliveira szabadrúgásgól felpörgette az eseményeket. A portugál játékos a sorfal alatt lőtte el a labdát, ami Szczesny-t is meglepte, aki csak beljebb tudta segíteni a labdát. De nem adta fel a Juventus és a 117. percben Rabiot góljával megint volt esélye az olaszoknak.

Ezzel a Juventus zsinórban másodjára esett ki a legjobb 16 között.

Juventus – FC Porto 3-2 (0-1) h.u. továbbjutott: Porto 4-4 idegenben lőtt több góllal
Helyszín: Torino, Allianz Stadion Vezette: B. Kuipers (hollnad)
Gólszerzők: Chiesa (49., 63.) ill. Oliveira (19.- büntetőből)
Sárga lapok: Chiesa (90.+3), Cuadrado (92.), Bernardeschi (103.), Rabiot (114.) ill. Otavio (45.+2), Taremi (52.), Oliveira (97.), Mbemba (120.+2)
Kiállítva:ill. Taremi (54.)

Juventus: Szczesny – Cuadrado, Bonucci (de Ligt 75.), Demiral, Alex Sandro – Chiesa (Bernardeschi 102.), Arthur Kulusevski (102.), Rabiot, Ramsey (McKennie 75.) – Morata, Ronaldo
Vezetőedző: Andrea Pirlo

Porto: Marchesin – Manafa, Mbemba, Pepe, Sanusi (Lius Diaz 71.) – Corona (Leite 118.), Oliveira (Ndiaye 119.), Uribe (Grujic 90.), Otavio (Sarr 61.) – Marega (Martinez Toni 106.), Taremi
Vezetőedző: Sergio Conceicao

A mérkőzés összefoglalója