El: magabiztos győzelmet aratott az Ajax, a Rangers nem bírt ellenfelével – Videóval

Az Európa-liga nyolcaddöntőinek odavágóit rendezték meg hét közben csütörtökön, ahol az 55. bajnoki címét megszerző Glasgow Rangers és az Ajax is képviseltette magát.

A hazaiak az első játékrészben nem tudtak betalálni, hiába a hatalmas fölény. A helyzetbe kerülők, Dusan Tadic és Gravenberch sem tudott élni a lehetőségével, ennek következtében 0-0-ás eredménnyel mehettek pihenőre az együttesek. A második félidőben góllá érett az Ajax hatalmas mezőnyfölénye, Davy Klaassen csapott rá egy lepattanóra, amellyel megszerzi csapatának a vezetést a 62. percben (1-0). A hollandok ezt követően nem álltak le, hanem mentek a második találatért, ami össze is jött, a 82. minutumban Dusan Tadic tette magabiztossá csapata előnyét (2-0). Sőt, a hosszabbításban szinte el is döntötte a továbbjutást az Ajax, a csereként beálló 19 éves csatár, Brian Brobbey állította be a végeredményt (3-0). A hollandok így már szinte a legjobb nyolc között érezhetik magukat.

Ajax – Young Boys 3-0 (0-0)
Játékvezető: M. Guida (olasz), Helyszín: Johan Cruijff Arena (Amszterdam)
Gólszerzők: D. Klaassen (62.), D. Tadic (82.), B. Brobbey (90+2.) ill.

A csehek tudatosították a skótokban, hogy kik játszanak otthon és nagy nyomást helyeztek a Steven Gerrard csapatára, aminek az eredménye az lett, hogy már a 7. percben megszerezték a vezetést a román középpályás, Stanciu révén, aki gyönyörű gólt tekert a vendégek kapujába (1-0). Ezt követően is a hazaiak akarata érvényesült, de nem sikerült újabb gólt szerezniük, ami meg is bosszulta magát. A 36. percben ugyanis a Rangers első kapura lövéséből gól született, igaz ezt szépen kijátszották a vendégek, a támadás végén Helander tudott eredményes lenni (1-1). Ennek következtében a skót együttes mehetett elégedettebben a szünetre. A második félidőben észhez tért a vendég gárda és feljöttek egy szintre a Slaviával, aminek következtében nem is jutottak dűlőre a felek, de a vendégek várhatják jobb helyzetből a visszavágót.

Slavia Praha – Glasgow Rangers 1-1 (1-1)
Játékvezető: O. Hategan (román), Helyszín: Sinobo Stadion (Prága)
Gólszerzők: N. Stanciu (7.) ill. F. Helander (36.)

A góllövőlista élmezőnye