Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: csak a gól hiányzott, az viszont nagyon a Chelsea-nek – videóval!

A Premier League 29. fordulójában a Chelsea és a Leeds egy igazi taktikai csemegével nyitotta meg a szombati játéknapot az Elland Roadon.

Thomas Tuchel téli érkezése óta a Chelsea óriási formajavuláson esett át. A Kékek január 19-én kaptak ki utoljára, még Frank Lampard irányításával. A Leeds viszont az utóbbi hetekben halmozta a vereségeket: ebben a naptári évben 12 mérkőzésükön 8 alkalommal kaptak ki (döntetlenjük nem volt), így nincsenek túl jó passzban. Ebből kiindulva egyértelműen a Chelsea volt a favorit a találkozó előtt.

Az első félidőben többet volt a labda a vendégeknél, de a helyzetek számát tekintve közel kiegyenlített játék zajlott. Tuchel és Bielsa szép taktikai harcot vívtak és a Leeds sokáig meg is tudta lepni a londoniakat – ügyesen éltek ellenfelük hibával, de csak helyzetekig jutottak. A jó iramú összecsapás legkülönlegesebb pillanata viszont egyértelműen a hazai kapu előtt következett be: a menteni igyekvő védő Diego Llorentébe rúgta a labdát, amely a kapus fölött a felső lécre szállt, majd onnan Meslier ölébe. A ritkán látható jeleneten túl azonban igazi ziccerek nem nagyon alakultak ki. A Leeds ügyesen védekezett és tartotta a Chelsea-t. Bamford viszont megsérült és 35 perc után le kellett cserélni – ez nagyban nehezítette Bielsa dolgát.

A szünet után a Chelsea dominálni kezdett és egymás után alakította ki a komoly lehetőségeket. Szinte felborult a pálya és teljesen beszorult saját kapuja elé a Leeds, amely azonban megúszta a nagy rohamokat kapott gól nélkül. Hősiesen tartották a 0-0-t a hajráig, ahol aztán nekik is akadtak erősebb perceik. Mendy-nek is be kellett mutatnia pár bravúrt. A Chelsea lendülete a meccs végére teljesen elszállt és nem tudták már igazán nyomás alá helyezni ellenfelüket. A felek beletörődtek a döntetlenbe, ami összességében valahol igazságosnak is mondható.

A Chelsea ezzel tartja a 4. helyét a táblázaton, a Leeds pedig a 11.

Leeds United – Chelsea 0-0
G.:

A forduló eredményei és további programja

Péntek
Newcastle – Aston Villa 1-1

Szombat
Leeds United – Chelsea 0-0
16:00 Crystal Palace – West Brom (Digi Sport 1)
18:30 Everton – Burnley (Digi Sport 2)
21:00 Fulham – Manchester City (Dig Sport 1)

Vasárnap
13:00 Southampton – Brighton (Spíler 1)
15:00 Leicester – Sheffield United (Digi Sport 2)
17:30 Arsenal – Tottenham Hotspur (Spíler 2)
20:15 Manchester United – West Ham (Digi Sport 1)

Hétfő
21:00 Wolverhampton – Liverpool (Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása