Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: simán verte a Barca az utolsót – VIDEÓVAL

Óriási lehetőséget kapott az FC Barcelona együttese: a katalánok ma este négypontos távolságra érhették be az éllovas Atlético Madridot. Ehhez Lionel Messinek és társainak az újonc Huescat kellett legyőznie hazai pályán.

LaLiga – 27. forduló

A Barca a síri üres Camp Nou-ban fogadta a hétvége zárásaként a Huescat. Az észak-spanyolországi kiscsapat újoncként a tabella utolsó helyén szerénykedik. Igaz, az elmúlt időben több remek és szoros eredményt is produkáltak.
A Barcelona helyzete szintén nem egyszerű, bár éppen a másik végletről szól. A katalánok a korábbi hatalmas hátrányt ledolgozva immár nemcsak a dobogóért, hanem egyenesen a bajnoki címért küzdenek. Az Atlético újabb botlásának köszönhető a Koeman-csapat alig több, mint egy győzelemnyi közelségbe érhetett a listavezetőhöz.
A hazai együttes végül teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Messi kezdte meg a gólgyártást. Sőt, az argentin zseni még egy gólpasszt is kiosztott a második félidőben, Minguezanak. Azonban még a szünet előtt a Griezmann szerezte második Barca-gólra tudott reagálni a Huesca. Rafa Mir szépített büntetőből.
A második negyvenöt percben Messiék már nem görcsölték a lehengerlő játékért, és a nagyarányú győzelem miatt. Igaz, a hatszoros aranylabdás még az utolsó pillanatban is beköszönt a rekordot jelentő 767. Barcelona-fellépésén.
A Barca győzelmével már újra második, és csak négy pont a lemaradásuk az első Atléti mögött.
FC Barcelona – Huesca 4:1 (2:1)
G.: Messi (13., 90), Griezmann (35.), Mingueza (53.), ill. Mir (45+4.)

A meccs összefoglalója:

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: