Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: hazai pályán harcolta ki a győzelmet a Sevilla – videóval

Újabb győzelmével kapaszkodik a Sevilla a három gigász mögött a Bajnokok Ligájában való indulásért.

Tovább folytatja a bajnoki menetelését a Lopetegui által irányított Sevilla, hiszen a spanyol szakember gárdája immár csupán három pontra van a harmadik helyen tanyázó Real Madrid együttesétől.

A LaLiga 27. fordulójában az Elche hozta a papírformát és csupán hősies helytállást tudott felmutatni a Sevilla ellen, hiszen Escriba csapata a tabella 17. helyén, mindössze 1 ponttal van a kiesőzóna felett, egy igencsak gyenge szezont produkálva.

A Sevilla az első félidőben En Nesyri találatával szerezte meg a vezetést, majd ahogyan az első játékrészben, úgy a hazaiak második etapban is a sípszó előtt találtak be újra, ezúttal Vazqueznek köszönhetően, így könnyűszerrel átgázolva a kiesés ellen menekülő vendégcsapaton.

A Sevilla így 54 ponttal áll a tabellán a Bajnokok Ligája indulást érő helyek egyikén, míg a Real Madrid 3, a Barcelona pedig 5 ponttal előzi az andalúzokat.

Sevilla  – Elche 2-0 (1-0)
Gólszerzők: En Nesyri (43.) Vazquez (89.) ill. –
Kiállítás: – ill. –