Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Orsic mesterhármasával ejtette ki a Dinamo Zagreb a Tottenhamet – videóval

Az Európa-liga nyolcaddöntőinek visszavágóit rendezték csütörtökön, és az AS Roma, valamint a Tottenham is megnyugtató előnnyel utazhatott idegenben, ám mindkét gárda nehéz összecsapásra számíthatott.

A Spurs a José Mourinhótól megszokottan játszott a kétgólos előny tudatában, ugyanis a védekezésre koncentráltak az angolok. A Dinamo hiába próbált játszani, a helyzetek nem jöttek. Az első játékrészben mindössze egy-egy esélyt jegyezhettünk fel mindkét részről, a hazaiaknál Lovro Majer nem tudott betalálni, míg a vendégeknél Harry Kane puskázta el lehetőségét.

A második félidőben nagyot fordult a világ és a horvátok nagy meglepetésre kiharcolták a hosszabbítást. A hazaiak szélsője, Orsic egy gyönyörű góllal a 62. percben visszahozta csapata reményeit a továbbjutásra (1-0). Majd a 83. percben duplázni tud a 28 esztendős támadó, Orsic ezúttal is mattolni tudta a Tottenham védelmét (2-0). Így nagy meglepetésre jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban pedig mesterhármast jegyez Orsic, ezzel berúgva csapatát a negyeddöntőbe óriási meglepetésre (3-0). A Dinamo Zagreb tehát 2-0-ás első mérkőzést követően kiejti a Tottenhamet, ami lehet megpecsételte José Mourinho sorsát.

Dinamo Zagreb – Tottenham 2-0; h.u.: 3-0 (0-0) (összesítésben 3-2)
Játékvezető: D. Massa (olasz), Helyszín: Stadion Maksimir (Zágráb)
Gólszerzők: M. Orsic (62. 83. 106.) ill.


Az olasz gárda már a mérkőzés elejétől tudatta az ellenféllel, hogy a védekezésre fekteti a hangsúlyt a 3-0-ás sima odavágót követően, ez meg is pecsételte a mérkőzés sorsát. Az első félidőben csak egyetlen lehetőséget jegyezhettünk fel, ami komolyabb volt, de Junior Moraes nem tudta kapuba bólintani a labdát.

A második játékrészben az első komoly esélyéből gólt szereznek a vendégek, ezzel végleg eldöntve a továbbjutás sorsát, Borja Mayoral csapott le egy kipattanóra, amit a kapuba bólint (0-1). Az ukrán gárda ezt követően mutatott egy jó 10 percet, ennek köszönhetően Junior Moraes révén sikerült is egyenlíteniük az 59. minutumban (1-1). Azonban a 72. percben Borja Mayoral újra előnyhöz juttatta csapatát Carles Pérez passzát követően (1-2). A Roma így sima 5-1-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.

Sahtar Donyeck – AS Roma 1-2 (0-0) (összesítésben 1-5)
Játékvezető: A. Lahoz (spanyol), Helyszín: NSC Olimpiai Stadion (Kijev)
Gólszerzők: J. Moraes (59.) ill. B. Mayoral (49. 72.)

A góllövőlista élmezőnye