Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Juventus kínos vereségbe szaladt bele a Benevento ellen – videóval!

A Serie A 28. fordulójában váratlan, de annál keményebb pofonba szaladt bele a címvédő Juventus, amely hazai pályán szenvedett vereséget a Benevento ellenfeleként.

Február közepén kikapott a Porto ellen a BL nyolcaddöntőjének odavágóján, valamint előtte a bajnokságban is a Juventus a Napolitól. Azóta viszont egy egész jó sorozatban voltak: 4 győzelem és 1 döntetlen mellett a Porto ellen is sikerült felállniuk, de ott végül a hosszabbításban bukták el a továbbjutást. A táblázaton így legalább a második helyen álló Milant meg tudták közelíteni.

A Benevento január 6-án nyert utoljára a Cagliari otthonában, azóta pedig egy 11 meccses nyeretlenségi sorozatot építettek ki. Ennek fényében pedig megállapítható, hogy bármennyire is döcög a szekér idén a Juventusnak, mindenképp ők voltak a favoritok a találkozó előtt.

Ez a játék képén is érződött. A vendégek természetesen túlélésre rendezkedtek be, a Juve pedig hatalmas labdabirtoklási fölénnyel és összességében egész sok próbálkozással jelentkezett. A helyzetkihasználás terén ugyanakkor akadtak problémáik. 23 kapuralövés után nem sikerült betalálniuk – pedig Cristiano Ronaldo és Morata is végig pályán volt. Andrea Pirlo együttese így képtelen volt egy csúnya pofonba belenézni.

Az ugyanis nem elég, hogy gólképtelenek maradtak, még a saját portájuk előtt sem tudtak rendet tartani. Arthur adott el leghátul egy labdát rendkívül felelőtlenül, az ajándék zsugával pedig Glach lódulhatott meg, aki a rendezetlen védelmet átütve belőtte a benevento győztes gólját.

A vendégek így nagyon fontos pontokat szereztek a kiesés elleni harcban és a 16. helyen állnak. A Juventus a bajnoki címet pedig lassan kezdheti elfelejteni, 10 pont a lemaradásuk az éllovas Interrel szemben.

Juventus – Benevento 0-1
G.: Glach (69.)

 

A forduló további programja

Péntek
Parma – Genoa 1-2

Szombat
Crotone – Bologna 2-3
Spezia – Cagliari 2-1
Inter – Sassuolo – elhalasztva

Vasárnap
Verona – Atalanta 0-2
Juventus – Benevento 0-1
Sampdoria – Torino 1-0
Udinese – Lazio 0-1
18:30: Fiorentina – AC Milan (tv: Digi Sport1)
20:45: AS Roma – Napoli (tv: Digi Sport1)

A tabella jelenlegi állása

A góllövőlista jelenlegi állása