Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: lemondott a Fironetina vezetőedzője – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy már nem Cesare Prandelli a klub vezetőedzője. 

Kevesebb mint öt hónap után lemondott a Fiorentina vezetőedzői posztjáról Cesare Prandelli. A korábbi olasz szövetségi kapitány úgy érzi, hogy nem neki való már a futball világa, így lehet, hogy nem csak a firenzei klubnál fejezte be, de az edzői karrierjére is pontot akar tenni.

A klub a közleményében tudatta, hogy sajnálja a szakember döntését, amelynek okai „túlmutatnak a labdarúgáson.” Az olasz Football Italia információi szerint az épp Prandelli előtt távozó Giuseppe Iachini ülhet vissza a firenzei kispadra.  

Prandelli november 9-én vette át a Fiorentina irányítását, és 23 mérkőzésen mindössze 1.04 pontátlagot ért el, a csapat pedig összesen 13 vereséggel a tabella 14. helyén áll.

A 63 éves tréner egy búcsúlevélben maga is fájóan köszönt el a klubtól és annak szurkolóitól:

Másodszorra hagyom el a Fiorentinát. Először mások miatt tettem ezt, de ma én döntöttem így. Az életem mostani szakaszában olyan kellemetlen helyzetben találtam magam, hogy nem lehetek önmagam. Már az új élmény elején éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Az elmúlt hónapokban megváltoztam. Azért jöttem ide, hogy minden erőmmel segítsem a csapatot, ám ez nem megy. Tisztában vagyok azzal, hogy mindez akár az edzői pályafutásom végét is jelentheti, de nem érzek megbánást és nem is szeretnék.”