Vb-selejtező: Magyarország gólgazdag döntetlent játszott a lengyelekkel, Anglia és Albánia győzött – videóval

A magyar válogatott 3–3-as döntetlent ért el a Lengyelország elleni világbajnoki selejtezőn: Marco Rossi fiai kétszer is vezettek a vendégek ellen, ám végül be kellett érniük az egy ponttal. Az I jelzésű csoport további két meccsén Anglia kiütötte San Marinót, míg Albánia nehézkesen ugyan, de nyerni tudott Andorra otthonában.

A magyar nemzeti csapat számára a lehető legjobban indult a „barátok” elleni összecsapás, ugyanis a Szoboszlai Dominiket nélkülöző egylet már a 6. percben vezetéshez jutott: Fiola Attila szenzációs indítása után Sallai Roland robogott a kapuig, majd higgadtan be is fejezte az akciót. A lengyeleknek az első játékrészben kaput eltaláló lövésük sem volt, míg a magyar válogatott magabiztos teljesítménnyel, előnyben hozta le a félidőt.

A fordulást követően váltak igazán izgalmassá a dolgok, kinyílt a gólcsap: ezúttal sem maradt a korai magyar találat, ez Szalai Ádámnak volt köszönhető, aki remek helyzetfelismeréssel duplázta meg a két együttes közti különbséget. Ezt követően a Paulo Sousa által irányított lengyelek gyakorlatilag egy perc leforgása alatt visszajöttek a meccsbe: a 60. minutumban a csereként beálló Krzysztof Piatek szépített, majd néhány másodperccel később Kamil Jozwiak egyenlített. Rossi legénysége nem tört össze, a csapategység erejét megmutatva ment előre a győzelemért: az újabb gólt össze is jött Willi Orbán révén, ám a hajrában erre még az ellenfél legnagyobb klasszisa, Robert Lewandowski válaszolni tudott – így alakult ki a végeredmény.

Magyarország – Lengyelország 3–3 (1-0)
Gólszerzők: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), ill. Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
Kiállítva: Fiola (90+4.)

A találkozó videós összefoglalója:

A csoport legerősebb gárdája, Anglia a papírformának megfelelően könnyedén begyűjtötte a három pontot jóval alacsonyabban jegyzett ellenfelével, San Marinóval szemben. Az angolok sikerét nem feltétlenül a legnagyobb nevek szállították, hiszen többek között James Ward-Prowse és Ollie Watkins is eredményes volt.

Anglia – San Marino 5–0 (3-0)
Gólszerzők: Ward-Prowse (14.), Calvert-Lewin (21., 53.), Sterling (31.), Watkins (83.)

A találkozó videós összefoglalója:

Andorra viszonylag jól megállta a helyét Albánia ellen, ugyanis csupán egyetlen találattal húzták be a meccset a vendégek: a rutinos védő, Ermir Lenjani találata három pontot ért a 2016-os Európa-bajnokságot is megjárt albánoknak.

Andorra – Albánia 0–1 (0-1)
Gólszerző: Lenjani (41.)

Az I-csoport aktuális állása:

A tabellát köszönjük az Eredmenyek.com-nak!