Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: utolsó perces dráma, a portugálok csak egy pontot szereztek a szerbek ellen – videó

A világbajnoki selejtező újabb fordulójában Portugália Szerbia otthonába látogatott, és bár az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, ezt ledolgozták a hazaiak. Az utolsó percben Ronaldo azonban betalált, de a játékvezető nem adta meg a találatot, amin még nagyon sokáig fognak vitatkozni, ahogy azon is, miért nincs VAR és gólvonal-technológia a vb-selejtezőkön. A csoport másik mérkőzésén hatalmas meglepetésre Luxemburg legyőzte Írországot. Az E-csoportban a belgák a csehek otthonában léptek pályára, ám ők sem tudtak egy pontnál többet összegyűjteni. A H-csoportban Szlovákia Máltát fogadta, és ott is meglepetés történt, mivel bár kétgólos hátrányt dolgoztak le, így is csak döntetlenre tudtak menteni. 

A-csoport:

Szerbia – Portugália:

Nagyon jól kezdett a portugál válogatott, és már a 11. percben megszerezték a vezetést: Bernardo Silva ívelte be a labdát a kapu elé pontosan Diogo Jota fejére, akinek mindössze annyi dolga volt, hogy közelről a bal alsó sarokba fejeljen. A szerbeknek csak néhány momentumuk volt, és a 36. percben már a második góljukat lőtték a portugálok: most Cedric ívelte be a labdát, de ismét Jota fejére, aki ismét a kapuba talált.

A második félidőt viszont a szerbek kezdték jobban, mivel rögtön a 46. percben szépíteni tudtak: Mitrovic ugrott a legmagasabbra Radonjic lesgyanús beadásánál és közelről fejelt laposan a kapu közepébe. Az 55. percben Anthony Lopesnek kellett hatalmasat védenie, de a 60. percben már ő sem tudta megmenteni csapatát a góltól, és a szerbek kiegyenlítettek: egy elképesztő kontratámadás végén Kostic kapta meg a labdát, aki közelről vágta azt a kapuba. A portugálok nem igazán tudtak a helyzettel mit kezdeni, és úgy tűnt, nem fognak itt már nyerni. A 92. percben még azonnali pirossal kiállították Milenkovicot, de már csak két percet kellett kibírnia a szerbeknek. Az utolsó percben viszont Cristiano Ronaldo mégis betalált, és bár kirúgták a labdát, az már túlhaladt a gólvonalon, ám a játékvezető mégsem adta meg a gólt. Ronaldo dühösen, a csapatkapitányi karszalag eldobásával vonult le a pályáról, mindössze egy ponttal a zsebében.

Szerbia – Portugália 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Mitrovic (46.) Kostic (60.) ill. Jota (11. 36.)
Sárga lap: Maksimovic (57.), Mitrovic (85.) ill. Fernandes (53.), Fonte (54.), Ronaldo (90+4.)
Kiállítás: Milenkovic (90+2.) ill. –

Írország – Luxemburg:

Kiegyenlített volt a játék a két csapat között, bár Írország valamivel veszélyesebb volt az első félidőben. A 18. percben Collins állt közel a gólhoz, de a laposan lőtt labdát a kapus meg tudta fogni. A szünethez közelítve, a 42. percben még a vendégeknek is volt egy helyzete, de Rodrigues léc alá tartó lövését Bazuna védte.

A második félidőben sem változott a játék képe, bár a támadásokban inkább a vendég csapat jeleskedett. A 62. percben Thill kapura is lőtt, de a bal alsó sarokba tartó labdát a kapus bravúrral védeni tudta. Az íreknek is volt egy-két helyzete, de a befejezések pontatlanok volta. Végül a 85. percben hatalmas meglepetésre vezetést szerzett Luxemburg, amikor Rodrigues lövése a bal alsó sarokba jutott. Innen már kihúzták a vendégek, az írek nem tudtak válaszolni a gólra.

Írország – Luxemburg 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Rodrigues (85.)
Sárga lap: Stevens (53.), Cullen (80.) ill. Thill (13.), Sinani (53.), Jans (58.)
Kiállítás: – ill. –

Az A-csoport jelenlegi állása:

E-csoport:

Csehország – Belgium:

Meglepetésre kiegyenlített első félidőt játszottak a csapatok. A 16. percben a csehek jártak közelebb a gólhoz, amikor Krmencik találta el a jobb kapufát. A belgák is támadtak azért, és főleg Vaclik védéseinek hála nem kaptak gólt a hazaiak, ahogy a 24. percben Dendoncker helyzeténél, vagy a 31. percben De Bruyne fejesénél. Az első játékrészben végül egyik csapat sem szerzett gólt.

A második félidőt viszont nagyon jól kezdték a csehek, mert az 50. percben megszerezték a vezetést. Jankto tette oda a labdát Provod elé, aki hatalmas bombát zúdított a kapu jobb alsó sarkába. Nem örülhettek azonban sokáig, mivel a 60. percben egyenlítettek a belgák: De Bruyne passzolt Lukaku elé, aki a bal alsó sarokba lőtt. A meccs továbbra is kiegyenlített volt, mindkét oldalt voltak helyzetek, majd a 86. percben a csehek megint kapufát lőttek, most Boril révén. Az utolsó percekben még mindig a hazaiak veszélyeztettek, de Courtois megmentette csapatát a vereségtől: először Masopust lövését védte a kapus, majd Soucek fejesét ütötte szögletre, amivel le is zárult a mérkőzés.

Csehország – Belgium 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Provod (50.) ill. Lukaku (60.)
Sárga lap: Soucek (43.) ill. Castagne (25.), Vertonghen (73.)
Kiállítás: – ill. –

Az E-csoport jelenlegi állása:

H-csoport:

Szlovákia – Málta:

Hatalmas meglepetésre Málta bár nem játszott jobban, mégis két gólt lőtt a szlovákoknak az első félidőben. Az elsőt a 16. percben rúgták Gambin révén, majd a 20. percben jött a második, amit Satariano lőtt. A szlovákok bár támadtak, nem tudtak a helyzettel mit kezdeni és nem is szereztek már gólt a szünetig.

A második félidőt már sokkal jobban kezdték a hazaiak, és a 49. percben szépítettek is Strelec találatával. Nem kellett sokat várni az egyenlítő gólra sem, amit az 53. perben Skriniar szerzett meg. Bár ezek után azt gondolnánk, hogy csak a szlovákok veszélyeztettek a győzelem érdekében, azonban Málta többet és veszélyesebben támadott. Gól azonban már egyik oldalon sem született, így meg kellett osztozkodniuk a pontokon a csapatoknak.

Szlovákia – Málta 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Strelec (49.), Skriniar (53.) ill. Gambin (16.), Satariano (20.)
Sárga lap: Soucek (43.) ill. Castagne (25.)
Kiállítás: – ill. –

A H-csoport jelenlegi állása: