Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: könnyed győzelmet aratott az Eibar felett a Real Madrid – videóval

A spanyol bajnokság 29. fordulójában a Real Madrid az Eibart fogadta. A kiesés ellen menekülő csapat nem nehezítette meg a királyi gárda dolgát, így egészen könnyen tudták Zidane-ék begyűjteni a három pontot. A Real Madrid ezzel ideiglenesen megelőzte a Barcelonát a tabellán, akik hétfőn fognak pályára lépni. 

Kisebb fölényben játszott a Real Madrid az első félidőben az Eibar ellen. Benzema már az 5. percben fejelt egy gólt, de ezt végül les miatt érvénytelenítették. A 10. percben Casemiro reklamált, hogy őt lerántották a tizenhatoson belül, de az eset visszanézése után sem ítéltek büntetőt a hazaiaknak. A 21. percben Asensio járt nagyon közel a gólhoz, de a szabadrúgása utáni gyönyörű tekerése a felső lécről pattant vissza. A játékrész második felére az Eibar is tudta kicsit tartani a labdát, és a 31. percben egy kisebb helyzetük is volt, de Pozo végül nem találta el a kaput. A 36. percben Asensio végül betalált a hálóba, de ezt is elvették les címen. A 41. percben viszont már nem tudták ezt tenni, és egy szabályos góllal vezetést szerzett a Real Madrid: Casemiro szerzett labdát az Eibar térfelén, majd kiugratta Asensiót, aki bár a lövés pillanatában elcsúszott, de így is betalált a kapu jobb oldalába. Ezzel vonulhattak le a csapatok a szünetre.

A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is dominált a Real Madrid. Az 52. percben Asensio megint veszélyeztetett, de a léc alá tartó lövését Dmitrovics hatalmas bravúrral védte. A 62. percben majdnem egyenlített az Eibar, de csak azért, mert Courtois elcsúszott a vizes fűvön, de végül a vonal előtt becsúszva menteni tudott. A 71. percben Casemiro talált be, de a játékvezető ezt is érvénytelenítette, ami már a harmadik ilyen gólja volt a királyiaknak. A 73. percben viszont ismét betaláltak szabályosan: a csereként beálló Vinícius Júnior tette középre a labdát, amit Benzema közelről fejelt a kapuba. Ennyi pedig bőven elég volt a Real Madridnak, hogy begyűjtse a három pontot.

Real Madrid–Eibar 2–0 (1-0) 
Helyszín: Alfredo Di Stéfano Stadion (Madrid) Vezette: Isidro Díaz de Mera
Gólszerzők: Asensio (41.), Benzema (73.) ill. –
Sárga lap: – ill. Gil (20.), Pozo (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

Real Madrid: Courtois, Militao, Nacho, Mendy, Lucas Vázquez, Casemiro, Modric (Kroos, 61.), Marcelo (Vinícius Junior, 68.), Isco (Arribas, 68.), Asensio (Rodrygo, 61.), Benzema. Vezetőedző: Zinédine Zidane

Eibar: Dmitrovics, Pozo, Oliveira, Arbilla, Rafa Soares (Cote, 81.), Álvarez, Pape Diop (Atienza, 76.), Aleix García (Enrich, 61.), Pedro León (Rodrigues, 76.), Bryan Gil (Takasi, 46.), Kike García. Vezetőedző: José Luis Mendilibar

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Levante – Huesca 0-2

Szombat:
Granada – Villarreal 0-2
Real Madrid – Eibar 2-0
18:30 Osasuna – Getafe (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Alaves – Celta Vigo (Tv: Spíler 2)
16:15 Elche – Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Cadíz – Valencia (Tv: Spíler 2)
21:00 Sevilla – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Barcelona – Valladolid (Tv: Spíler 2)

Szerda:
21:00 Real Sociedad – Athletic Bilbao (Tv: Spíler 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: