Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kirúgta a svájci ikont a Basel – HIVATALOS

A svájci bajnokságban mérsékelten szereplő Basel csapata a keddi napon elhatározásra jutott közismert vezetőedzőjével kapcsolatban…

A Basel együttese a keddi napon bejelentette, hogy az elmúlt fordulóban elszenvedett váratlan hazai vereség után elküldte a kispadjáról az egykori kiváló svájci labdarúgót, Ciriaco Sforzát.

Az 51 éves szakembert tavaly nyáron nevezte ki a hússzoros svájci Basel csapata, azonban hiába voltak sokáig türelmesek vele, az eredmények csak nem jöttek, ráadásul a bajnoki címért folyó versenyfutás helyett lassan már kiesési gondjai lennének az egyesületnek. A piros-kékek a tízcsapatos svájci Szuperligában 27 forduló után 36 ponttal a szoros középmezőnyben az ötödik helyet foglalják el, több mint 20 ponttal lemaradva az éllovas Young Boys gárdájától, és mindössze héttel megelőzve a már osztályozós Vaduzt, amelytől kikaptak a hétvégén.

Sforza játékosként a svájci topklubot, a jelenleg a másodosztályból visszatérni készülő Grasshopperst erősítette, de olyan csapatokban fordult meg a ’90-es években, mint a Kaiserslautern, a Bayern München vagy az Internazionale csapata. Az egykori kiváló középpályás 1991 és 2001 között 79 alkalommal lépett pályára a svájci válogatottban.

Menesztésével az is eldőlt, hogy az idény végéig megbízott edzőként az eddigi másodedző, Patrick Rahmen irányítja a csapatot.