Serie A: Ibrahimovic kiállítása ellenére is nyert a Milan – videóval

A kiesőhelyen álló Parma mindent megtett a pontszerzésért, de a Milan emberhátrányban is nyerni tudott.

Aktívan kezdte a meccset a Milan, a 8. percben Rebic góljával meg is szerezték a vezetést a vendégek (0-1). Továbbra is a Milan irányította a mérkőzést, de néhány lehetőségig a Parma támadói is eljutottak. A 44. percben Kessie megduplázta a milánóiak előnyét (0-2). A második félidőre felpörgött a Parma, a hazaiak remekül kezdték a második játékrészt. Az 51. percben Pellé lövését védte Donnarumma, majd Kucka lőtt fölé. A 60. percben jött a fordulat, Ibrahimovic minden bizonnyal valami sértőt mondott, amiért a játékvezető kiállította. A 67. percben gólra váltotta az emberelőnyt a Parma, Gagliolo talált be közelről Pellé előkészítése után (1-2). Ezután mindent megtett az egyenlítésért a Parma, a 77. percben Cornelius lőtt mellé, majd a 80.-ban Donnarumma védett bravúrosan. A hajrában is beszorította a Milant a Parma, de a piros-feketék továbbra is fegyelmezetten védekeztek, sőt a 94. percben Leao gólja el is döntötte a három pont sorsát (1-3), így begyűjtötte a három pontot Pioli csapata.

Parma – AC Milan 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Gagliolo (66.), ill. Rebic (8.), Kessie (44.), Leao (94.)
Kiállítva: ill. Ibrahimovic (60.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
Spezia – Crotone 3-2
Parma – AC Milan 1-3
20:45: Udinese – Torino (tv: Digi Sport1)

Vasárnap:
12:30: Inter – Cagliari (tv: Digi Sport1)
15:00: Juventus – Genoa (tv: Digi Sport1)
15:00: Sampdoria – Napoli (tv: Digi Sport3)
15:00: Verona – Lazio
18:00: AS Roma – Bologna (tv: Digi Sport3)
20:45: Fiorentina – Atalanta (tv: Digi Sport1)

Hétfő:
20:45: Benevento – Sassuolo (tv: Digi Sport2)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: