Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Thomas Tuchel kérésére szerződést hosszabbíthat védőjével a Chelsea – sajtóhír

A német szakember nem szeretné, ha távozna az együttestől középhátvéd honfitársa, ezért kérlelte a csapat vezetőségét, hogy újítsák meg kontraktusát.


Angol sajtóinformációk szerint a Chelsea vezetőedzője, Thomas Tuchel mindenképpen szeretné, ha Antonio Rüdiger meghosszabbítaná szerződését és maradna a Premier League gigászánál, így tréner kérésére a csapat illetékesei hamarosan tárgyalásokat kezdeményeznek a védővel és annak menedzserével.

A 28 éves bekk kontraktusa 2022-ben jár le, ennek következtében a nyáron túl kell adjanak rajta, ha pénzt szeretnének belőle látni, de a német edző inkább megújítaná szerződését, mert bízik benne, ami a játékos teljesítményére is jó hatással volt az elmúlt időszakban.

Rüdiger 2017-ben érkezett a Chelsea-hez az AS Romától 35 millió euró ellenében, azóta 140 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Kékeknél, amelyeken védő létére 6 gólt is jegyzett.

A januári átigazolási időszakban még arról volt szó, hogy a német válogatott védő távozik a csapattól, mert Frank Lampard nem számított rá, mostanra azonban alappillére lett az újjáépülő londoni gárdának.