Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hátrányból fordítva győzte le a Milant a Sassuolo – videóval

Megszakadt a Milan négy bajnoki óta tartó veretlen sorozata, míg a Sassuolo zsinórban harmadik Serie A-meccsét nyerte meg.

Mozgalmasan kezdődött a találkozó, a Sassuolo kapusának, Consiglinek előbb Calhanoglu, majd Dalot lövését kellett védenie. A túloldalon Donnarumma sem unatkozhatott, az olasz kapus Boga lövését védte bravúrral. A kezdeti rohanás után átvette az irányítást a Milan, és a 30. percben Calhanoglu góljával meg is szerezték a vezetést a hazaiak (1-0). A félidő legvégén Berardi egyenlíthetett volna, de próbálkozását blokkolták. Jól kezdte a második játékrészt a Sassuolo, de az egyenlítés nem jött össze. Az 56. percben a Milan is veszélyeztetett, de Saelemaekers lövését védte Consigli. A 66. percben ismét a vendégek előtt adódott lehetőség, de Traore nem talált kaput. A 76. percben azonban már örülhettek a fekete-zöldek, Raspadori góljával egyenlített a Sassuolo (1-1). A 84. percben pedig meg is tudták fordítani a meccset a vendégek, ezúttal is Raspadori volt eredményes, és ahogyan az pár perccel később kiderült, ez a gól el is döntötte a három pont sorsát (1-2).

AC Milan – Sassuolo 1-2 (1-0)
Gólszerzők:
 Calhanoglu (30.), ill. Raspadori (76., 84.)

A forduló további mérkőzései:

Kedd:
Verona – Fiorentina 1-2

Szerda:
AC Milan – Sassuolo 1-2
20:45: Bologna – Torino
20:45: Crotone – Sampdoria
20:45: Genoa – Benevento
20:45: Juventus – Parma (tv: Digi Sport3)
20:45: Spezia – Inter (tv: Digi Sport1)
20:45: Udinese – Cagliari

Csütörtök:
18:30: AS Roma – Atalanta (tv: Digi Sport1)
20:45: Napoli – Lazio (tv: Digi Sport1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: