Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: a Porto egy góllal, a Benfica kiütéssel győzött – videóval

A portugál bajnokság (Primeira Liga) hétközi, 28. fordulójában a listavezető Sporting CP szerdai pontvesztését a csütörtök esti órákban az FC Porto hazai környezetben, a Benfica idegenben próbálta győzelemmel kihasználni…

Az FC Porto a papírformának megfelelően, bár nehezen, 1-0-s győzelmet aratott a hatodik helyen tanyázó Vitória Guimaraes együttese felett. Sérgio Conceicao BL-negyeddöntős társaság az első pillanatoktól fogva kezdeményezőbben lépett fel, az első félidőben a favorit azonban csak kimaradt helyzetekig jutott. A szünet után sem változott a játék képe, és néhány perc után Otavio kiugratása után a védője hibáját kihasználva, Moussa Marega ziccerben léphetett ki, melyet nem is hibázott el. A “sárkányok” mali támadója hetedik bajnoki gólját szerezte az évad során. Ezt követően a VItória egyre jobban kinyílt hátul, több veszélyes ellentámadást is vezethetett a Porto, ám újabb érvényes találatot már nem szereztek, de egygólos sikerükkel így is otthon tartották a három pontot a Dragaóban.

FC Porto – Vitória Guimaraes 1-0 (0-0)
Gólszerző: Marega (49.), ill.

 

A másik üldöző óriás mérkőzésén sem született meglepetés, a Benfica rendkívül a végére rendkívül simán, 5-1-re győzte le a hazai környezetben pályára lépő Portimonense alakulatát. A fővárosi favoritok jóval aktívabban játszottak, Rafa Silváék azonban eleinte nem tudták kihasználni helyzeteiket. A félidő hajrájában a hazaiak derült égből villámcsapásként az első valamire való akciójukból betaláltak, Boa Morte indítását követően Beto ziccerben védhetetlenül tüzelt a léc alá. A ráadásban rögtön a jött a válasz, egy bal oldali bejátszás után Pizzi elegáns labdát átvételt követően helyezett a hosszú sarokba. A térfélcsere után a Benfica hamar magához ragadta az előnyt, hiszen Darwin Nunez két emberrel a nyakán kiugorva tudott eredményes lenni. Bár a hazaiak becsülettel próbálkoztak a felzárkózás érdekében, a félidő derekánál a lisszaboni gárda gólfelelőse, Haris Seferovic tíz perc különbséggel szerzett két góljával mindent eldöntött. A végeredményt a hosszabbítás perceiben a csereként beálló Everton találata alakította ki.

Hat fordulóval a bajnokság vége előtt a listavezető Sporting mögött a második Porto hátránya négy, a harmadik Benficáé tíz pont.

Portimonense – Benfica 1-5 (1-1)
Gólszerzők: Beto (43.), ill. Pizzi (45+2.), Nunez (50.), Seferovic (64., 73.), Everton (90+4.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye