Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német Kupa: drámai hajrá után jutott döntőbe a Leipzig – videóval

Fordulatos mérkőzést játszottak a csapatok, a Leipzig három kapufáig jutott a rendes játékidőben, de csak a 120. percben biztosította be a döntőbe jutást a Werder Bremen ellen.

Nagyszerűen kezdte a meccset a Leipzig, Pavlenkának már a 4. percben védenie kellett Sorloth lövését. Továbbra is a lipcseiek irányították a mérkőzést, de csak kisebb lehetőségeket tudott kidolgozni Nagelsmann csapata. A 30. percben a Werder is próbálkozott, Sargent lőtt mellé. A félidő legvégén úgy tűnt, hogy tizenegyest kap a Werder, de a VAR alkalmazása után megváltoztatta az ítéletét a játékvezető, így Mukiele fellélegezhetett. A második játékrészt is a Lipcse kezdte jobban, az 52. percben Mukiele lövése találta el a kapufát, a 64. percben pedig Orbán fejese csattant a kapufán. A 70. percben majdnem megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek, ekkor Osako fejelt mellé. A 78. percben ismét eltalálta a kapufát a Leipzig, ezúttal Nkunku lövését ütötte a lécre Pavlenka. A ráadás perceiben még kivívhatta volna a döntőbe jutást, de Poulsen nem talált kaput, így jöhetett a hosszabbítás, ahol a 93. percben Hwang Hee-Chan vezetést szerzett a Lipcsének (0-1). A 105. percben jött az egyenlítés, Bittencourt csapott le a labdára és be is talált Gulácsi kapujába (1-1). A 109. percben Poulsen fejelt fölé. A 118. percben Poulsen indult meg, majd esett el a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Ekkor már azt hihettük, hogy jöhet a büntetőpárbaj, ám jött a dráma, a 120. percben Hwang Hee-Chan tálalt Forsberg elé, aki eldöntötte a döntőbe jutás sorsát (1-2).

Werder Bremen – RB Leipzig 0-0 (hosszabbítás után: 1-2)
Gólszerzők: Bittencourt (105.), ill. Hwang Hee-Chan (93.), Forsberg (120.)

A Német Kupa másik elődöntője:

Szombat:
20:30: Borussia Dortmund – Holstein Kiel (tv: Sport1)