A harmadik helyen álló Leicester City két győzelem után vesztett újra pontokat, míg a két vereség után pontot szerző Southampton ismét bizonyította, hogy nagy utat tett meg 2019 óta Hasenhüttl-el.
FT Southampton 1-1 Leicester City#HateWontWin
— BBC Sport (@BBCSport) April 30, 2021
Jól kezdte a meccset a Southampton, a 3. percben Ward-Prowse betalált, de a gólt les miatt nem adta meg a játékvezető. A 10. percben azonban emberhátrányba került a Soton, Vestergaardot állította ki a játékvezető. Ezután átvette az irányítást a Leicester, a 14. percben Maddison szabadrúgása szállt fölé. Hatalmas labdabirtoklási-fölényt alakítottak ki a vendégek, de a “Szentek” védelme jól zárt, így kevés tiszta lehetőséget tudtak kidolgozni a “Rókák” az első félidőben. A második játékrészben is nyomott a Leicester, a 61. percben azonban Ihaenacho kezezése után tizenegyeshez jutottak a hazaiak, melyet Ward-Prowse értékesíteni tudott (1-0). Gyorsan jött az egyenlítés, a 68. percben Evans fejelt McCarthy kapujába (1-1). A hajrában is a kapuja elé szögezte a Sotont a Leicester, a vendégek leginkább beadások után veszélyeztettek. A 84. percben Vardy lőhetett közelről egy szép csel után, de McCarthy lábbal védte a lövést. Ezután már nem talált kaput a Leicester, így emberhátrányban tartott otthon egy pontot a Southampton.
Southampton – Leicester City 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Ward-Prowse (61. – tizenegyesből), ill. Evans (68.)
Kiállítva: Vestergaard (10.), ill. –
Szombat:
13:30: Crystal Palace – Manchester City (tv: Digi Sport1)
16:00: Brighton – Leeds (tv: Digi Sport1)
18:30: Chelsea – Fulham (tv: Spíler1)
21:00: Everton – Aston Villa (tv: Spíler1)
Vasárnap:
15:00: Newcastle – Arsenal (tv: Spíler1)
17:30: Manchester United – Liverpool (tv: Spíler1)
20:15: Tottenham – Sheffield (tv: Digi Sport1)
Hétfő:
19:00: West Brom – Wolverhampton
21:15: Burnley – West Ham
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt