Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ajánlatot tett a kiszemelt irányítóért a Milan – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a megannyi érdeklődő közül az AC Milan csapata a minap konkrét ajánlatot tett az Udinese karmesterének szolgálataiért cserébe…

 

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az AC Milan együttese komolyan gondolja Rodrigo De Paul megszerzését, és már fel is ajánlotta a Friuliani részére Jens Petter Hauge játékjogát meg nem határozott pénzösszeg mellett az argentin légiósért cserébe.

A 26 esztendős argentin zsugás négy évvel ezelőtt mindössze 3 millió euróért került a Friuli csapathoz a spanyol Valenciától. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 178 találkozó alatt 33 gólt szerzett a Bianconeri szerelésében. De Paul a klubcsapatában mutatott megbízható játéka révén 2018-ban az argentin válogatottban is debütálhatott, és azóta már 21 alkalommal viselhette az Albiceleste szerelését. Az aktuális bajnoki szezonban nyolc-nyolc találatot és előkészítést regisztrált 28 pályára lépés alkalmával.

De Paul az évad elején a pletykákra reagálva elárulta, hogy az aktuális szezont mindenképpen az udineiektől fejezi be, de arról egyelőre nem tett említést, hogy a folytatást merre képzeli el. A várakozások szerint klubváltása előreláthatólag 50 millió euró körüli összeg ellenében kerülhet sor, miután az olasz bajnokság óriási mellett angol és spanyol csapatok is szívesen látnák.