Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: hétgólos győzelemmel száguld a bajnoki cím felé a Besiktas – videóval

A török bajnokság (Süper Lig) 39. fordulójának szombat esti mérkőzésén az éllovas Besiktas a kötelező győzelem reményében látta vendégül a hatodik helyezett Hatayspor együttesét…

A Besiktas még a vártnál is jóval simábban, 7-0-ra győzte le a Hatayspor együttesét, és tett újabb nagyon fontos lépést a bajnoki cím felé. A házigazdának két percre sem volt szüksége a vezetés megszerzéséhez, ugyanis egy szöglet után Akintola a rövid saroknál a saját kapujába fejelt. Az első negyedórán belül még két újabb gólt szereztek: Cyle Larin előbb egy sakk-matt helyzet végén közvetlen közelről lőtt a rövid sarokba, majd egy Ljajic passzából szerzett ziccergólt. Bár voltak ígéretes ellentámadásai a vendégeknek, a fölényben játszó Besiktas az első félidő hajrájában két újabb találattal máris kiütésessé alakította a különbséget, hiszen előbb Georges-Kevin N’Koudou lőtt a hálóba a tizenhatos vonalán belülre lépve, majd Rosier bejátszásából Burak Yilmaz volt eredményes közvetlen közelről. A favorit már az első félidőben padlóra küldte ellenfelét, 5-0 volt az állás a térfélcsere idején. A fordulás után tíz perccel egy védelmi hibát Larin büntetett meg könnyedén egy újabb találattal, majd további tíz perc elteltével Rosier tökéletes keresztlabdájából Cyle Larin szerezte meg önmaga negyedik, csapata hetedik gólját a mérkőzésen. A kanadai gólgyáros az újabb négyessel már 19 találatnál jár az idényben.

Fölényes győzelmével a Besiktas nyolc ponttal előzi meg az élen a Fenerbahcét, amikor már csak három mérkőzése van hátra a szezonból.

Besiktas – Hatayspor 7-0 (5-0)
Gólszerzők: Akintola (2. – öngól), Larin (11., 14., 55., 65.), N’Koudou (38.), Yilmaz (44.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye