A Frankfurt játékosával erősítene az Inter! – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese a nyári átigazolási időszakban az Eintracht Frankfurt szélsőjét, Filip Kosticot szeretné megszerezni.

Pár napja vált biztossá, hogy az Inter hosszú idő után ismét elhódította az olasz bajnoki címet. A milánói alakulattal kapcsolatban pedig máris röppennek fel a pletykák, hogy kikkel erősítené meg Antonio Conte a keretet a következő szezonra. A Calcio Mercato legfrissebb értesülései szerint az olasz menedzser első számú célja a csapat bal oldalát megerősíteni, erre a feladatra pedig a Frankfurt játékosát, Filip Kosticot nézte ki. A szerb szélsőt már tavaly is szerette volna Conte, ám akkor nem jött össze az üzlet. Kostic ebben a szezonban 27 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 4 gól és 15 gólpassz a mérlege.A beszámolók alapján Kosticon kívül még a Chelseaben futballozó Emersont is az Interhez csábítaná az 51 esztendős szakember.

Kostic 2018 nyara óta erősíti a Frankfurtot, amelynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 124 mérkőzésen lépett pályára. Ezeken a találkozókon 26 találat és 46 assziszt a mérlege. Szerződése 2023 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 32 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.