Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. City: Guardiola szerint most jön a legnehezebb feladat!

A Paris-Saint Germain elleni Bajnokok Ligája eldöntő-visszavágó előtt megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját Pep Guardiola. A Man. City menedzsere szerint, bár előnyből várhatják a párharc második felvonását, a legnehezebb feladat most vár rájuk!

“Tapasztalatom szerint az elődöntő mindig bonyolult egy sorozatban! Ott van a fejekben az első meccs eredménye, gondolsz a döntőre is, ahová mindenképpen be akarsz jutni. Bizony előfordul, hogy a legjobb játékosok is elfelejtik ilyenkor, hogy mit is kell pontosan csinálniuk a pályán.” – Kezdte gondolatmenetét Guardiola.

“Úgy gondolom, hogy nincs nehezebb meccs egy elődöntő-visszavágónál. Elsősorban a mentális tényezőkre gondolok, és nem azt akarom mondani, hogy döntőben futballozni egyszerű lenne, ugyanakkor teljesen más.” – Folytatta a manchesteriek menedzsere, akinek a Bajnokok Ligájában öt elveszített elődöntős-párharca is van.

“Nem tudom, hogy a tapasztalat azt illetően, hogy ki hányszor járt mondjuk a Bajnokok Ligája elődöntőjében, ilyenkor számít-e… Nem hinném. Nem tudom biztosan állítani azt sem, hogy az elmúlt évek kudarcaiból valóban tanultunk-e… Ezek érdekes, némiképp rejtélyes tényezők. Az elmúlt két idényben a Lyon majd a Tottenham ellen csalódásként éltük meg a kiesést a legjobb nyolc között. Szeretném azt mondani, hogy igen, tanultunk a hibánkból, de lehet, hogy este a szezon legrosszabb meccsét játsszuk… Ugyanakkor igen, arra gondolunk, hogy ott leszünk a döntőben!” – Így Guardiola, aki sportszerűen elmondta, hogy ha nem sikerül megvalósítani a céljukat, akkor gratulálni fognak az ellenfélnek.

“Nem szabad, hogy az érzelmeink irányítsanak. Nyugodtan kell futballoznunk, a saját játékunkat játszva. A klubnál mindenki, még a szakácsok is tudják, hogy micsoda lehetőség előtt állunk. Minden meg fogunk tenni, hogy ott lehessünk a fináléban!” – Tette még hozzá a katalán tréner.