Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: két évre is kizárhatják a Szuperliga alapító tagjait

Habár mostanában úgy tűnt, hogy elcsendesedtek a dolgok a Szuperliga körül, amerikai sajtóértesülések szerint a háttérben nagyon is folyik a harca az alapító tagok és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) között. 

Az ESPN egy forrására hivatkozva azt írja, hogy az UEFA kész szigorú fegyelmi eljárás alá akarja vonni azokat a klubokat, amelyek csatlakoztak a Szuperligához és még nem kellően határolódtak el a projekttől. Ha ezt végigviszik, akkor minden bizonnyal két évre tilthatják el ezeket a csapatokat a Bajnokok Ligájától. 

Az UEFA az elmúlt 10 napot azzal töltötte, hogy tárgyalt az alapító 12 klubbal annak érdekében, hogy megállapodjon egy kisebb szankcióban és hivatalosan visszalépjenek a Szuperliga projektjétől. A forrás szerint hét klubbal könnyen mennek a tárgyalások: ez az Arsenal, az Atletico Madrid, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Tottenham, de az Inter is hajlik a megállapodásra, ám ez még egyik klubbal sem történt meg.

A fennmaradó négy klub – a Juventus, a Real Madrid, a Barcelona és az AC Milan – eddig ragaszkodik az álláspontjához, ami azt vonja maga után, hogy az UEFA fegyelmi eljárást indít ellenük, többek között azért, mert megsértették az alapszabály 51. cikkelyét, amely kimondja, hogy nem hozhatnak létre klubok semmilyen szövetséget az UEFA beleegyezése nélkül.

Az említett négy csapat azonban úgy véli, hogy erős pozícióban vannak, mivel ők nem elszakadni akarnak az UEFA-tól és a FIFA-tól, hanem csak engedélyt kérnek a Szuperliga létrejöttére és elismerésére. Ha viszont az UEFA a büntetés mellett dönt, akkor az alapító tagok bíróságra viszik az ügyet, ami nagyon sokáig tartó jogi procedúrákat vonna maga után.

Ha az alapítók közül kilenc klub kiszállna a Szuperligából, akkor az egész projekt végleg bedőlne. Florentino Pérez azt mondta, hivatalosan még senki sem lépett ki, és szerinte csak nagyon komoly pénzbüntetés mellett tehetik ezt meg.