Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ezért állt díszsorfalat a Sampdoria az Internek

Az Inter 5-1-es győzelmet aratott a Sampdoria felett az olasz bajnokság (Serie A) 35. fordulójában, és a már bajnokként pályára lépő milánói egyesületet az ellenfél nemes gesztusban részesítette…

 

A szombati találkozót megelőzően ugyanis a Sampdoria játékosai díszsorfalat álltak a pályára érkező Inter labdarúgóinak, melyről a találkozó után a genovaiak mestere, Claudio Ranieri a következőket nyilatkozta:

“Mondtam Quagliarellanak és a srácoknak, hogy nagyszerű gesztus lenne díszsorfalat állni a bajnoknak, mint ahogy azt Angliában teszik, és egyből belementek. Ez egy sport és a sportban kell, hogy legyenek ilyen apró gesztusok, különösen, ha egy olyan csapatról van szó, amely már négy fordulóval a bajnokság vége előtt biztos győztes. Leicesterben is megkaptuk a díszsorfalat a Chelsea elleni mérkőzésen.”

A milánóiak a 2010-es emlékezetes triplázás óta először, összességében 19. alkalommal hódították el idén a Scudettót, egyúttal véget vetettek a Juventus kilenc éven át tartó egyeduralkodásának.