Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a ’Pool korábbi rekordigazolása már Newcastle-ben sem kell

2011-es érkezésekor a Liverpool történelmének legdrágább igazolása lett, végül mégsem lett megváltó a „Vörösök” számára. Andy Carroll igazi Premier League-veterán, ám idén végleg kiszorulhat a világ legerősebb bajnokságából.

A 32 éves Andy Carroll hiába kap rendszeresen lehetőséget Steve Bruce menedzsertől, csereemberként egyszerűen képtelen volt segíteni a kiesés elől menekülő Newcastle Uniteden.

A korábban kilenc válogatottságot elérő csatár az elmúlt három évben mindössze egyetlen gólt tudott szerezni a Premier League-ben, ám a „Szarkáknál” mégis megkapta a lehetőséget. Ezt az egy találatot pedig idén január 3-án lőtte, a Leicester elleni vereség alkalmával.

Carroll hiába tért vissza egykori nevelőklubjához, amely korábban 41 millió eurót kapott érte, nem vált be. A West Hamnél hét idényt lehúzó csatár szinte biztosan távozik a St. James’s Parkból, ugyanis lejár a szerződése és nem tartanak rá igényt.

Carroll már hetekkel ezelőtt is frusztráltságának adott hangot, de reménykedett benne, hogy kiharcolhatja maradását a keretben:

„Idegesítő a padon ülni úgy, hogy nem tehetek semmit a változásért, akár az utolsó tíz percben beállva. Ha olyan játékos vagy, aki csak úgy elfogadja a kispadozást, akkor mi értelme futballistának lenni? Minden egyes alkalommal, amikor nem mehetek ki a pályára vagy nem vagyok kezdő, akkor mérges vagyok. Még akkor is, ha ez a helyes döntés. Otthon az ágyban csak ülök, és nem tudok aludni. Csak ezen jár a fejem, és gondolkodom. Ez megvisel és kifáraszt.”

– nyilatkozta korábban.

A volt válogatott játékos koránál fogva alighanem a legrosszabb esetben is kaphat még lehetőséget, ám alighanem erre már a Championshipben kerülhet sor.