Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: a rutinos támadó távozik nyáron – sajtóhír

A világbajnoki ezüstérmes csatár januárban érkezett, de kontraktusa lejártával a nyáron már tovább is áll, ugyanis nem érzik szükségét a maradására a Calcio Mercato értesülései szerint.


Az AC Milan vezetősége úgy döntött, hogy mégsem tartják meg Mario Mandzukicot, mivel egyáltalán nincs szükség rá a csapatnál szerződése lejártát követően, így július 1-jével már nem a Piros-feketék szolgálatában fog állni, hanem újfent szabadúszó lesz.

A világbajnoki ezüstérmes támadó január 19-én csatlakozott a milánóiakhoz szabad ügynökként, azóta pedig mindösszesen 10 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken csak 276 perc jutott neki, ennek következtében nem meglepő, hogy nem tartanák rá igényt.

Egyelőre nem tudni, hogy van-e érdeklődő a 34 éves horvát csatár iránt, aki a Milanhoz való szerződése előtt már fél évet eltengődött szabadúszóként.